döntés

2020.10.13. 11:36

Ismét egész Magyarországról szállíthatók baromfitermékek Thaiföldre és Japánba

Október 7-étől a thai, október 8-ától pedig a japán szakhatóság is feloldotta az utolsó madárinfluenza miatti korlátozásokat Magyarországgal szemben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt írta honlapján: a döntés értelmében ismét Magyarország teljes területéről szállíthatók az élő baromfi, a hús és hústermékek, valamint a tojás és tojástermékek a távol-keleti országokba.

Tájékoztatásuk szerint Bognár Lajos országos főállatorvos a tavaszi madárinfluenza-járvány idején folyamatos egyeztetéseket folytatott az úgynevezett harmadik országok képviselőivel a regionalizáció érvényesítése érdekében. Ennek köszönhetően számos jelentős exportpiac – köztük Thaiföld és Japán is – csak a betegséggel közvetlenül érintett területekkel szemben vezetett be korlátozásokat. Magyarország szeptember 8-án visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását, amelyről az országos főállatorvos haladéktalanul tájékoztatta a legjelentősebb partnerországok társhatóságait. A távol-keleti országok az utolsóként érintett területek, azaz Bács-Kiskun és Békés megye esetében október 7-étől, valamint 8-ától feloldották a korlátozásokat – emelték ki.

Borítókép: A Bro-Ker-Bét Kft. hernádi baromfitelepe 2020. július 7-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában