köszönet

2021.01.07. 10:15

Szijjártó: a japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

A külgazdasági és külügyminiszter bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a nagykövetnek azért, hogy Magyarországnak lehetősége nyílt kétmillió favipiravir hatóanyagú tabletta vásárlására Japánból, amely segíti a koronavírusos betegek gyógyulását.

„Magyarország a nyitott és szabad világkereskedelemben érdekelt, ezért támogatjuk az EU–Japán beruházásvédelmi megállapodás megkötését, egyúttal irigykedve figyeljük a délkelet-ázsiai térségben Kína, Japán és Korea részvételével létrehozott szabadkereskedelmi megállapodást, melynek nyomán a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége jött létre” – emelte ki a külügyminiszter.

Szijjártó Péter fontos fejleménynek nevezte, hogy a magyar sertéshústermékek a korábbi, afrikai sertéspestis miatti tiltás után visszatérhetnek a japán piacra.

Közölte azt is, Japán továbbra is készül az olimpiára, amit „mi, magyarok is izgalommal várunk”, és immáron öt japán várossal született megállapodás arról, hogy helyszínt biztosítanak a magyar sportolók felkészüléséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában