Kereskedelem

2021.03.30. 14:35

Mutatjuk, mi várható az üzletekben a húsvét előtti napokban

Emelkedik a forgalom az üzletekben a húsvéti időszakban a szokásoshoz képest, de az ünnepi felfutás idén sem lesz olyan nagy, mint a járvány előtt – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek kedden.

Forrás: Shutterstock

Vámos György kifejtette: 2019-ben a húsvéti költések hatására 50-60 milliárd forinttal ugrott meg az élelmiszerboltok forgalma a január-februárihoz képest, ilyen nagy kiugrás tavaly sem volt, és most sem várható.

Érezhetően megfontoltabban vásárolnak a fogyasztók, beszereznek hagyományos húsvéti termékeket, de nem annyit, mint az előző években, mert a járvány miatt kevesebb családi, baráti összejövetelt terveznek

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy az élelmiszerek forgalma kiegyensúlyozottabb; az iparcikkek, ajándékok esetében a boltok zárva tartása is korlátozza a vásárlásokat, és ezt a webáruházak csak részben tudják pótolni.

Vámos György felhívta a figyelmet arra, hogy

a háromnapos zárva tartás miatt közvetlenül az ünnep előtti napokban tömeg lehet az áruházakban, amit fontos lenne elkerülni,

lehetőség szerint nem kellene az utolsó percre hagyni a bevásárlásokat.

A Spar a forgalom jelentős bővülésére számít húsvétkor.

A vevők a járvány kialakulása óta kevesebbszer, de alkalmanként jóval többet vásárolnak, az áruházlánc várakozása szerint az ünnepi beszerzések során kiemelkedően megnőhet a vásárlások értéke – közölték az MTI megkeresésére.

Mint jelezték, a nagypéntek előtti nap és a húsvét előtti szombat kiemelkedő forgalmat jelent, mert legalább az egyik napon szinte mindenki elmegy vásárolni. Erős a kereslet a Spar üzleteiben a sonkák, füstölt termékek, kalácsok és bejglik, sütési alapanyagok, desszertek, édességek, illetve a tojás iránt.

A Lidl szintén élénk forgalomra számít.

Az áruházlánc tájékoztatása szerint a héten várhatóan már szerdán megélénkül a kereslet, csütörtökön és szombaton pedig erősebb lesz a forgalom a megszokottnál.

A vásárlók elsősorban a különböző húsvéti sonkákat, a tojást, valamint a húsvéti édességeket keresik, a vállalat az előzetes kalkulációk alapján idén a sonkáknál 10 százalékkal nagyobb forgalomra számít a tavalyi húsvéti időszakhoz képest. A Lidl is tapasztalta a vásárlói szokások változását, a vevők ritkábban, de nagyobb értékben vásárolnak.

Az Auchan az elmúlt hetek, illetve napok alapján kiegyensúlyozott forgalmat vár, zsúfoltságra nem számítanak, mert áruházaik nagy alapterületűek; a legerősebb nap a csütörtök lehet

– közölték az MTI kérdésére.

A hagyományos húsvéti termékeket most is keresik a vevők, az Auchan az alkohol kivételével minden kategóriánál növekedést tapasztal az előző évhez képest. Népszerűek a sonkák, a csokoládék, a kalácsok, a nem-élelmiszer termékeknél pedig nagyobb bővülést látnak a tavalyihoz képest.

A Tesco tájékoztatása szerint hétről-hétre nő a kereslet az ünnepi hozzávalók iránt.

A tavaly húsvéti és karácsonyi tendenciák alapján ugyanakkor úgy látják, hogy a járványhelyzet ellenére most is az ünnepet megelőző pár napban lesz a legnagyobb a forgalom, főként, mert a húsvéti menühöz sok frissáru tartozik.

Változatlanul a legkeresettebb a húsvéti időszakban a tojás, a sonka, a torma, a hónaposretek, a kalácsok, az édességek. Tojásból a húsvét előtti hónapban az éves mennyiség valamivel több mint 10 százalékát értékesítik, kétszer annyi tojás fogy ilyenkor, mint egy átlagos héten. A húsvétkor értékesített édességek a teljes éves édességforgalom 20 százalékát teszik ki. A Tesco a járvány miatti megváltozott vásárlói szokások között említette, hogy sokkal népszerűbbek lettek az előre csomagolt termékek, illetve a nagyobb kiszerelések.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában