közlekedés

2021.03.04. 09:12

Nő, de rohamosan öregszik a személygépkocsi-állomány

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: kurhan

2019-ben száz (15. életévét betöltött) állampolgárra 44 személygépkocsi jutott, 11-gyel több, mint 2010-ben. A közlemény szerint 2010–2019-ben a reálkeresetek 85 százalékkal emelkedtek. Az adatok azt jelzik,

szoros kapcsolatban áll az életminőséggel, hogy képes-e valaki fenntartani egy autót.

Arra is kitértek, hogy a 2008-as válságot követő gazdasági fellendülés idején, 9 év alatt, a személygépkocsik életkora átlagosan 3 évvel eltolódott, ami az új és a használt autók ára közti jelentős különbséggel, valamint az állami beavatkozás hiányával magyarázható a GKI szerint.

A Központ Statisztikai Hivatal adatai alapján 2019-ben, a gazdasági növekedés csúcspontján Magyarországon 3,8 millió személygépkocsi üzemelt: 19 százalékuk Budapesten, 21 százalékuk a megyei jogú városokban, 33 százalékuk a városokban, míg 27 százalékuk a községekben.

A GKI elemzése szerint jelentősen eltér a személygépkocsik számának növekedése az egyes megyékben:

2010 és 2019 között a regisztrált gépkocsik száma Győr-Moson-Sopron megyében 37 százalékkal, Pest megyében 36, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalékkal nőtt,

míg Tolna, Békés és Baranya megyében csupán 22, 21, illetve 20 százalékkal.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában