gyorsan eljárnak

2021.07.12. 18:36

Másfél milliárd forintnál is nagyobb lakásbiztosítási kárt okoztak a hétvégi viharok

A vihar Komárom-Esztergom és Baranya megyében, különösen Tatán és Sellyén, valamint Budapest 21. kerületére csapott le a legerősebben.

A hétvégi viharok a becslések szerint másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kárt okoztak, a biztosítók több mint 5 ezer bejelentést fogadtak – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az érdekképviselet hangsúlyozta, hogy a kárösszeg a tapasztalatok szerint többszörös is lehet az első becsléshez képest. Az elmúlt hétvége után a végösszeg várhatóan magasabb lesz, mint az előző két hónap után, amikor 2,1 milliárd forint kár keletkezett. A lakásbiztosítások a mezőgazdaság, az ipari létesítmények, a közintézmények veszteségeit ráadásul nem is foglalják magukban – tették hozzá.

A vihar Komárom-Esztergom és Baranya megyében, különösen Tatán és Sellyén, valamint Budapest 21. kerületére csapott le a legerősebben. A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik. Részben ennek is köszönhető, hogy a becsült kárösszeg szokatlanul magas, amihez az építőipari árrobbanás is hozzájárul – írták.

A közlemény szerint Magyarországon a lakásokbiztosítási arány 72-73 százalék, a hétvégi viharkárokat valamennyi lakossági vagyonbiztosítás fedezi. A biztosítók munkatársaikat a legsúlyosabban érintett térségekbe csoportosítják át, a kárszemlére napokon belül sor kerülhet – tették hozzá.

Hétfőn több biztosítótársaság is beszámolt a hétvégi vihar miatti bejelentésekről. Ugyanazon megyéket és településeket említették, mint a Mabisz, és valamennyiüknél jelentős a jégverés okozta rongálás. A Groupama több mint 800 lakásbiztosítási bejelentést, és összesen majdnem félmilliárd forint kárösszeget számolt össze, és minden megyében vannak károsultjai. Az Aegon hétfői közleménye 2085 kárbejelentésről, és majdnem 1 milliárd forintos kárról számolt be. 190 esetben 1 millió forintnál is nagyobb veszteséget okozott a vihar – tették hozzá. A K&H péntektől hétfő délelőttig csaknem 350 lakásbiztosítási, és 150 jégkár miatti casco-bejelentést rögzített. A kárösszeg valószínűleg meghaladhatja a 100 millió forintot – közölték.

A biztosítók gyors kárrendezést ígérnek az ügyfeleknek, egyúttal kiemelték a megelőzés jelentőségét, mert a következő hetekben is várhatók a múlt hétvégihez hasonló viharok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában