Világos cél

2022.03.25. 18:11

Stratégiai tulajdonnal bővült az állami vagyon

A kormány 2010-ben véget vetett az állami vagyon kiárusításának, és a korábbi pazarló rendszert átgondolt vagyonpolitika váltotta fel.

Sikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint február 21-én írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter az erről szóló szerződést Vienna Insurance Group képviselőivel, mára pedig a folyamat a végéhez ért.

Kiemelték, a kormány célja világos: a közvagyont nem csökkenteni, hanem gyarapítani kell, a stratégiai vagyonelemeket vissza kell szerezni állami tulajdonba. Magyarország számára ez a befektetés kivételesen előnyös, ugyanis a két biztosító részesedése együttesen közel 20 százalék a hazai biztosítási piacon, éves díjbevételük 240 milliárd forint, így a két cég együtt piacvezetővé válik a szektorban.


Közölték, 2002 és 2010 között a baloldali kormányok nagyjából 190 társaság állami tulajdonhányadát értékesítették 750 milliárd forint értékben.

A kormány 2010-ben véget vetett az állami vagyon kiárusításának, és a korábbi pazarló rendszert átgondolt vagyonpolitika váltotta fel. Az állami vagyon értéke azóta 11 650 milliárd forintról 20 ezer milliárd forintra nőtt, ami 67 százalékos növekedést jelent - olvasható a PM közleményében.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a támogatási szerződés aláírásán Budapesten, a Pénzügyminisztérium Pénztártermében 2022. március 17-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában