Segítség

4 órája

Nem viccel a kormány, bekeményítenek, ha nem csökkennek az árak

A kormány komolyan mérlegeli, hogy újra hatósági árassá tesz több élelmiszert is.

Forrás: Shutterstock

„Minden lehetőséget mérlegel a kormány, a termelőtől kezdve kereskedők árréséig, hogy hol tud beavatkozni. Számtalan megoldás szóba jöhet, egy biztos, ebben a formában nem fogjuk hagyni” – mondta a Világgazdaságnak egy kormányzati forrás, miután egyre több jel utal arra, hogy komolyan mérlegeli kormány, hogy beavatkozik az élelmiszerárakba. 

Mint ismert, hétfő reggel sejtelmes poszt jelent meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán, ahol a tárcavezető feltette a kérdést: „Jöhetnek újra az árstopok?”

Azóta kiderült, hogy nem véletlen vetődött fel ilyen erőteljesen a 2023 augusztusában kivezetett árstopok visszaállítása, januárban ugyanis kellemetlen meglepetést okozott az infláció.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 első hónapjában éves szinten 5,5 százalékkal, havi alapon pedig 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. 

Ekkora áremelkedést egy elemző se várt, sőt, utoljára 2023 végén láttunk ilyen drágulást Magyarországon. 

Főleg az élelmiszerárak emelkedése okozhat fejtörést a hazai gazdaságpolitikusoknak, mivel éves szinten 6 százalékos a drágulás.

Magyarországon 2023 augusztusáig voltak érvényben a hatósági árak az élelmiszereknél, nyolc terméknél – cukor, csirkemell, tej, tojás, liszt, étolaj, sertéscomb és burgonya esetében – kellett rögzíteni az árakat. Emellett a benzinárstop 2022 decemberéig volt érvényben, aminek jóvoltából több mint egy éven keresztül 480 forintba került egy liter benzin és gázolaj, miközben a piaci ár a 700 forintot is elérte. 

A teljes cikkért KATTINTSON.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában