Megrázó történet

Tegnap, 8:41

Brutális állatkínzás történt – autóhoz kötve vonszolták a szegény németjuhászt

Több mint fél kilométeren keresztül kínozták így a szerencsétlen állatot.

A fején is megsérült a szerencsétlen állat, vérzett a szeme és a szája

Forrás: baon.hu

Fotó: Pozsgai Ákos

A rendőrségre délelőtt érkezett a bejelentés, hogy valaki a város szélén, egy földúton húz maga után egy kutyát Jánoshalmán, az autóhoz kötözve. A helyszínre érkező rendőrök és bűnügyi technikusok a nyomok alapján a kutyát végül vérző fejjel, egy fához kikötve találták meg.

A kerék- és cipőnyomok alapján az állatkínzó továbbhajtott – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Hírportál.

A sérült kutyát a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány vitte el állatorvoshoz, ahol megállapították: bár az állat testét horzsolások és vérző sebek borították, csontjai nem törtek el és belső sérüléseket sem szenvedett. 

Az állatorvos szerint a kutya életben maradása a puszta szerencsének köszönhető.

Jelenleg az alapítvány gondozza a kutyát, felépülése után örökbe fogadható lesz. Egy helyi közbiztonsági referens már jelezte, hogy szeretné magához venni és örökbe fogadni a bántalmazott állatot. A rendőrség az ügyben egy férfit előállított és kihallgatott.

A galériát és a videót itt nézheti meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában