2025.01.28. 12:04
Kegyetlen módszerrel próbálta meg kioltani testvére életét egy nő
A testvérpár között elég gyakoriak voltak a nézeteltérések, aminek oka részben a mindkettőjükre jellemző alkoholfogyasztás volt. A csongrádi gyújtogatás is egy ilyen alkalom után történt: a vádlott többliternyi benzint locsolt rokona lakhelyére, majd rágyújtotta azt. A letartóztatásban lévő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.
Öt liter benzint locsolt testvére lakrészére, majd felgyújtotta az építményt az a nő, akivel szemben most vádat emeltek
Forrás: Shutterstock
Fotó: GrebnerFotografie
Öt liter benzint locsolt testvére lakrészére, és felgyújtotta az építményt az a nő, akivel szemben most vádat emeltek. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közlése szerint a letartóztatásban lévő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják – írja a Magyar Nemzet.
A csongrádi gyújtogatás előzménye egy heves vita volt
A nő és testvére a vádirat szerint együtt lakott egy csongrádi település ingatlanában úgy, hogy a főépületet a vádlott és az élettársa, míg a zömében fából és más éghető anyagokból álló melléképületet a sértett használta.
A testvérek között rendszeresek voltak a viták, részben a mindkettőjükre jellemző alkoholfogyasztás miatt. Tavaly szeptember 1-jén este 7 óra körül, egy újabb vitát követően a vádlott magához vett egy ötliteres, benzinnel teli kannát, majd azt a sértett lakrészére locsolta és meggyújtotta, ezután egy raklapon ülve nézte a tüzet
– tudatta Szanka Ferenc szóvivő.
„A nagy lángokkal égő melléképületet látva a vádlott élettársa tűzoltókat hívott, és kiabált a sértettnek, hogy jöjjön ki azonnal, valamint az oltást is megkezdte, de nem járt sikerrel. A kiabálást hallva a sértett az ajtót kirúgva még azt megelőzően elhagyta a lakrészt – amelyben gázpalackok is voltak –, hogy sérülései keletkeztek volna.”
Az ügy további részletei ITT olvashatók.
Krimi
- Tévhit, hogy csak 24 vagy 48 óra után kezdik el az eltűnt személy felkutatását
- Deák téri késelés: megvan a jogerős ítélet
- Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt válogatott focistát
- A Skóciában eltűnt magyar ikerpár esetét továbbra sem kezeli bűnügyként a helyi rendőrség
- Új ítéletet hoztak a százhalombattai rém ügyében