19 órája
A Skóciában eltűnt magyar ikerpár esetét továbbra sem kezeli bűnügyként a helyi rendőrség
Már nem keresik a folyóban a Skóciában eltűnt magyar ikerpárt. Henriettának és Elizának utolsó útját egy ponton a biztonsági kamera is rögzítette.
Tornyospálcai ikerpár: Huszti Eliza és Henrietta eltűnése a brit sajtót is foglalkoztatja
Forrás: szon.hu
Csaknem három hete veszett nyoma Huszti Elizának és Henriettának, akik már hat éve éltek és dolgoztak Skóciában, és akiknek az eltűnését továbbra sem kezeli bűnügyként a helyi rendőrség – írja a Magyar Nemzet sajtóinformációkra hivatkozva.
A lap értesülései szerint a Skóciában eltűnt magyar ikerpár korábban ismerőseiknek arról beszélt, megunták a várost és a munkájukat, emiatt nyitottak lennének a költözésre, ugyanakkor családjukat minderről nem tájékoztatták – erre utalt a Skóciai magyarok nevű csoport bejegyzésében egy tag a közösségi oldalon, valamint szó volt róla ugyanerről a Reddit egyik fórumán is.
A Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, az ikerpár utolsó útját egy ponton a biztonsági kamera is rögzítette. A testvérek átsétáltak a Victoria hídon, majd letértek egy jeges ösvényre a Dee folyó mentén.
A skót rendőrség a legfrissebb értesülések alapján viszont már nem keresi a lányokat sem a Dee folyó partján, illetve medrében, sem a tengeri torkolatánál. Ha az ikerpárt január 7-én baleset érte volna és beleestek a vízbe, akkor a búvárok már megtalálták volna a maradványaikat, holmijaikat – írja a Magyar Nemzet a Blikkre hivatkozva.
Krimi
- Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt válogatott focistát
- Új ítéletet hoztak a százhalombattai rém ügyében
- Halállal végződő bántalmazás: a 150 kilós nő ráült a 40 kilós gyerekre
- Öngyilkos lett egy általános iskolás diák Tatabányán
- Tinédzserek öngyilkossága miatt pert indítottak a TikTok ellen