Új fejlemény

10 órája

Till Tamás-gyilkosság: az ügyészség még hónapokig börtönben tartaná F. Jánost

További három hónappal hosszabbítanák meg a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János letartóztatását.

Till Tamás mindössze 11 évet élhetett, bestiális módon végzett vele a gyilkosa

Forrás: MW

Fotó: Kovács Dávid

Új fejlemény a Till Tamás-gyilkosság ügyében. Az ügyészség kezdeményezte a bajai Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatásának meghosszabbítását további három hónappal – tudta meg a Magyar Nemzet a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

Till Tamás-gyilkosság
Till Tamás fotója egy szórólapon. Till Tamás-gyilkosság: a 11 éves kisfiú bestiális gyilkosság áldozata lett 2000-ben
Forrás: BorsOnline

Az indítványt csütörtökön nyújtották be a bíróságra, döntés az ügyben jövő héten várható.

A 11 éves gyermek 24 évvel ezelőtt tűnt el, de tavaly nyáron megtalálták a holttestét és kiderült, hogy bestiális gyilkosság áldozata lett.

A bíróság korábban aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt harminc napra (január közepéig) már elrendelte F. János letartóztatását. Ezt hosszabbítaná meg további hónapokkal az ügyészség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában