16 órája
Zebrán gázoltak halálra egy 22 éves férfit
Sokkoló baleset történt a Balatonnál. Zebrán gázoltak halálra egy fiatal férfit, aki éppen át akart kelni az úttesten.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Rettenetes baleset történt a Balatonnál hétfőn késő délután, zebrán gázoltak halálra egy férfit. Egy balatoni Facebook-csoportban arról számoltak be, hogy a tragédia a balatonszárszói Taverna utáni gyalogos átjáróban történt, a 7-es főúton – írja a Sonline.hu.
Egy Balatonföldvár felől érkező személygépkocsi elütött egy fiatal férfit, aki éppen az úttesten akart átkelni.
A szemtanúk elmondása szerint száz métert repült a baleset áldozata,
vagyis meglehetősen gyorsan érkezhetett az autós, egy ötven év körüli férfi.
A bejegyzésben a tanú azt állítja, hogy ismerte a 22 esztendős férfit, aki most akart volna összeköltözni a barátnőjével.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a hírportál megkeresésére megerősítette, hogy valóban történt egy halálos baleset a balatonszárszói Kossuth utcában.
A baleset áldozata a helyszínen életét vesztette, a mentők már nem tudták újraéleszteni.
A történteket kivizsgálják, és a műszaki igazságügyi szakértő szakvéleménye dönti majd el, hogy felelős volt-e az autóvezető.