Krimi

Tegnap, 12:11

Hat fő ellen indult fegyelmi eljárás a meggyilkolt japán nő ügyében

Lezárult a Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt belső vizsgálat a meggyilkolt japán nő ügyében.

A rendőrség elismerte, hogy hibázott a megölt japán nő ügyében

Forrás: Police.hu

A főváros V. kerületében 2025. január 29-én megölt japán állampolgárságú nő volt férje fenyegető üzenete miatt korábban tett feljelentésének elutasítása, valamint az ellopott laptopjának ügyében végzett nyomozás hiányosságai miatt Budapest rendőrfőkapitánya teljes körű belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapításai alapján az V. Kerületi Rendőrkapitányságon összesen öt fővel szemben rendeltek el fegyelmi eljárást – közölte a rendőrség kedden délelőtt honlapján, számolt be róla a Magyar Nemzet.

Ezenfelül a közösségi médiafelületen a BRFK nevében közzétett méltatlan hozzászólások miatt is fegyelmi eljárás indult, egyben leváltották az oldal felelős adminisztrátorát.

Az eset kapcsán az országos rendőrfőkapitány a Bűnügyi Főigazgatóság útján elrendelte a kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések ügyében az elmúlt évben hozott valamennyi elutasító, illetve bűncselekmény vagy bizonyíték hiányára alapozott nyomozást megszüntető határozat felülvizsgálatát, továbbá a folyamatban lévő ügyek fokozott szakirányítói felügyeletét.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!