nehezen megközelíthető

2020.02.19. 12:35

Grúziai csúcs megmászására készül a magyar hegymászó-válogatott

A Kaukázusban található, 5193 méteres Skhara csúcsot márciusban szeretnék meghódítani.

A Kaukázusban található, 5193 méteres Skhara csúcs márciusi megmászására készülnek az újjáalakult magyar hegymászó-válogatott tagjai.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján bemutatták a tavaly kihirdetett, tízfős válogatott keret tagjait, akiket pályázat útján az addigi eredményeik, mászásaik alapján válogattak ki. A megalakulás után Németországban edzőtáborozott a válogatott, ahol meghatározták a további célokat.

Ágoston Viktor, a szövetség hegymászó szakágvezetője elmondta, hogy bár

Magyarország nem büszkélkedhet magas csúcsokkal, a magyar alpinisták a múltban híresek voltak.

Egyrészt ezeket a hagyományokat szeretnék feleleveníteni, folytatni, másrészt viszont fiatalokkal megismertetni és megszerettetni ezt a sportot.

Kiemelte:

a válogatott tagjai amatőrök, munka mellett végzik a hegymászást, tevékenységüket a szövetség a kormányzati támogatásokból segíti.

Urbanics Áron, a válogatott vezetője arról beszélt, hogy céljuk nem a magas, nyolcezer méteres csúcsok meghódítása, hanem alacsonyabb, de nehezen megközelíthető helyek megmászása. Így választották ki a Kaukázusban található Skhara csúcsot, melyet magyar mászó még nem teljesített. Ez Georgia legmagasabb pontja, amelyet a déli oldalról közelítenek meg. Ez korábban csak egyetlen, georgiai expedíciónak sikerült 2018-ban.

Az expedíció három hétre utazik Georgiába, mert az időjárástól is függ, mikor vághatnak neki a déli, mintegy két kilométeres falnak, a mínusz 20-30 Celsius-fok körül várható hidegben és a nagy hóban. Előzetes számításaik szerint

a feladatot mintegy 10-12 nap alatt tudják teljesíteni.

A válogatott idei céljai között még egy patagóniai expedíció szerepel decemberben.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában