kajak-kenu

2020.09.29. 12:19

Kopasz Bálint jövőre a kajaknégyessel is tervez

Az egyesben világbajnok Kopasz Bálint jövőre, a tokiói olimpia évében szeretne bekerülni a magyar kajaknégyesbe, de a múlt heti, szegedi kajak-kenu világkupán 500 méteren aranyérmes, 1000-en második versenyzőre egyelőre pihenő vár.

Kopasz Bálint kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: miután a szezonját egészen a szegedi vk-ig elhúzta, edzője, édesanyja, Demeter Irén másfél hónap pihenőt adott neki.

„Ha éppen úgy gondolom, jólesne számomra a korábbi kezdés és ismét edzésbe állni, annak sem lesz akadálya” – közölte.

A vk-val kapcsolatban kiemelte: nagyon örült az 500 méteren aratott sikerének, már csak azért is, mert vissza akart vágni a portugál Fernando Pimentának az olimpiai programban szereplő K-1 1000 méteren, kedvenc távján nagy csatában elszenvedett vereségért. Hozzátette: a két egyes közül népesebb mezőnyt felvonultató 500 méteren nem számított a győzelemre, miként arra sem, hogy kevesebb mint másfél órával az ezres csata után ilyen jól sikerül a regenerációja.

„Tavalyhoz képest fizikailag erősödtem, mentálisan pedig megtartottam a szintemet. Célunk, hogy továbbra is megmaradjon ez az állóképességem, mert akkor szép jövő áll előttem”

- nyilatkozta. A tavalyi, szegedi kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren győztes, és olimpiai kvótát szerzett kajakos Tokióra nemcsak kedvenc versenyszámában gondolkodik, hanem szeretne bekerülni az 500-as négyesbe is.

„Anyukámnak nagyon jó szeme van hozzá, hogy nekem az első lyukban, vagyis sztrókként kellene szerepelnem négyesben.

Nagyon jó dinamikával tudom vezetni a csapathajókat és nagy csapásszámot tudok diktálni,

amire ötszázon szükség van, hiszen egy perc húsz másodperc körül célba érnek ezek a hajók. Össze kell válogatni azokat a kajakosokat, akik egyesben négyszáz és ötszáz méteren jó eredményre képesek” – mondta. Kiemelte: jövőre már májusban megkezdődnek a válogatók, amelyeken ő is elindul egyesben ezen a két távon.

„Várom, hogy a többi magyar kajakos is szuper formát mutasson a válogatókon, mert akkor lehet kihozni egy jó négyest, ha mindenki képes hasonló csúcsidőt menni” – hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában