vízilabda

2021.04.10. 21:25

Magyar házidöntő lesz az Európa-kupában

A legjobb négy közül az OSC és a Szolnok is könnyedén, kettős győzelemmel jutott tovább.

Magyar házidöntőre kerül sor a férfi vízilabda Eurokupában, miután a legjobb négy közül az OSC és a Szolnok is könnyedén, kettős győzelemmel jutott tovább – írja a Nemzeti Sport.

A Tisza-parti együttes volt kedvezőbb helyzetben a szombati visszavágók előtt, ugyanis idegenben nyolc góllal (12-20) nyert a szerb Crvena zvezda vendégeként. Zivko Gocic együttesének a második meccsen sem kellett izgulnia, ezúttal hét góllal, 15-8-ra diadalmaskodott.

Az OSC az első mérkőzésen három góllal múlta felül (10-7) a görög Vuliagmenit, majd Varga Dániel játékosai a visszavágón, egy végig kiélezett mérkőzésen diadalmaskodtak 11-9-re úgy, hogy az összesített továbbjutásuk egy pillanatra sem forgott veszélyben.

A finálé első mérkőzését április 24-én rendezik, míg a visszavágóra május 8-án kerül sor. A második számú európai kupában korábban egyszer, 1997-ben rendeztek magyar döntőt, akkor az Újpest hódította el a trófeát a Ferencvárossal szemben.

EURÓPA-KUPA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Szolnoki Dózsa–Crvena zvezda (szerb) 15 –8 (4–1, 4–3, 2–2, 5–2)

a magyar csapat gólszerzői: Konarik 4, Angyal, Kovács, Pijetlovic, Drasovic 2–2, Filipovic, Teleki, Schmolcz 1–1

Továbbjutott: a Szolnok, kettős győzelemmel.

Vuliagmeni (görög)–OSC 9–11 (3–3, 2–2, 3–4, 1–2)

a magyar csapat gólszerzői: Burián, Erdélyi, Manhercz, Bundschuh 2–2, Dala, Hárai, Tóth M. 1–1

Továbbjutott: az OSC, kettős győzelemmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában