Várják a "pontosan" célzókat

2022.02.24. 11:19

Idén is megrendezik az országos tizenegyesrúgó bajnokságot

Ezúttal már az országhatáron túlról is várják a résztvevőket.

A szervezők tájékoztatása szerint a mostani kiírásban már Dunaszerdahely, Székelyvarság, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy is várja a "pontosan" célzókat.

   

Az esemény fővédnöke, Király Gábor 108-szoros válogatott kapus.

   

A területi fordulók májusban kezdődnek és egészen augusztusig tartanak. A megyei döntőket és a finálét az ősz első felében rendezik. A legjobbak ismét a Bozsik Arénában küzdhetnek meg a legalább 1 millió forintos fődíjért.

   

A tavalyi kiíráshoz képest fontos változás, hogy minden nevezőnek a lakhelyéhez képest 50 kilométeren belül lesz lehetősége a selejtezőn részt venni. Továbbá minden jelentkező legalább két büntetőt rúghat, azaz az első fordulóban hibázóknak lehetőségük van pótselejtezőn továbbjutni.

   

Az országos tizenegyesrúgó bajnokságot tavaly első alkalommal közel 40 helyszínen rendezték meg, 2000 induló közül végül Heredea Máté diadalmaskodott, a döntőt a Budapest Honvéd-Kisvárda élvonalbeli mérkőzés szünetében rendezték, ahol 5-5 büntető erejéig Király Gábor tanítványaival néztek farkasszemet az érintettek.

   

A sorozatra az esemény honlapján lehet regisztrálni.

Forrás: MTI

Borítókép: Király Gábor, még a szombathelyi csapat kapusaként büntetőt véd a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Ferencváros - Szombathelyi Haladás mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2019. március 16-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában