Kajak-kenu vb

2022.08.08. 10:43

Hüttner: Kopasz Bálintról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni

Az olimpiai számokat tekintve két arany- és egy bronzérem volt a magyar csapat mérlege a kanadai Halifaxben vasárnap véget ért kajak-kenu világbajnokságon, melyen Hüttner Csaba szövetségi kapitány fantasztikus és csalódást keltő szereplést is látott az egységeitől.

Kopasz Bálint mindkét diadalban főszerepet vállalt, előbb szombaton K-1 1000 méteren nyert, majd egy nappal később Nádas Bencével a régi-új ötkarikás számban, K-2 500 méteren diadalmaskodott. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros tudott még dobogóra állni C-2 500 méteren, amelyen harmadik lett.

„Azt már a rajt előtt hangsúlyoztuk, hogy a hat tavalyi olimpiai bajnokunk közül öt nincs itt, viszont az az egy, aki itt volt, Kopasz Bálint, nyert két aranyat – nyilatkozott a közmédiának a kapitány. – A teljesítménye minden szempontból fantasztikus, Bálint a legerősebb mezőnyben nyert most két aranyat, ez nagyon ritka. Ráadásul bebizonyította, hogy csapathajóban is nagyon lehet rá számítani.”

Hüttner szerint az olimpiai bajnok Kopasz Bálint klasszis kategória: ezer egyesben a legrosszabb pályáról sikerült nyernie, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Párosban pedig Nádas Bencével megmutatták, hogyan lehet okosan, taktikusan versenyezni, és bizonyították, hogy Magyarországnak van egy kiváló kettőse is.

A fiatalokkal kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, a felnőtt mezőny „más kávéház”, de a versenyzők értékes pontszerző helyeket szereztek, és ezt is remélték tőlük.

Hüttner Csaba előzetesen azt mondta, tíz éremmel elégedett lenne, ezt a 11 dobogós hellyel kicsit túl is teljesítette a csapat.

Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajaknégyesre. Adolf Balázsnak férfi C-1 1000 méteren sokat kell dolgoznia azon, hogy szembeszélben is meg tudja állni a helyét

– fogalmazott a szövetségi kapitány.

A leghosszabb távon három számban is címvédőként várták a rajtot a magyarok, közülük azonban csak Kőhalmi Emesének sikerült megismételnie tavalyi sikerét, több érem pedig nem jutott a csapatnak.

Hüttner Csaba elárulta: csak a kiutazás előtti napon, a nemzetközi szövetség utolsó hírleveléből derült ki, hogy – a maratoni szakághoz hasonlóan – ezúttal futószakaszok is lesznek 5000 méteren.

Ez drámai volt, hiszen nem erre készültek a versenyzőink, a válogató sem ilyen volt. Ha ezt tudjuk, valószínűleg más sportolók indultak volna, a válogató is más lett volna. Látványos ez a fajta lebonyolítás, nincs is ezzel baj, de erről jó lett volna tudni már az idény elején

– jelentette ki a szakember.

Magyarország 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról, ezzel a teljesítménnyel a spanyolok mögött a második helyen zárt az éremtáblázaton.

Borítókép: Kopasz Bálint ünnepel, miután megnyerte a férfi kajak egyes 1000 méteres versenyét a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon 2022. augusztus 6-án. Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Darren Calabrese

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában