2025.04.17. 14:02
Kávéval és jó tanácsokkal lepték meg a járművezetőket a rendőrök

Forrás: Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a nagyváradi határrendészet munkatársai egy közös akciót szerveztek, annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a fáradtan való járművezetés veszélyeire, ugyanis a húsvéti időszakban sokan térnek haza külföldről. Az akciót április 17-én, csütörtök délelőtt 11 órai kezdettel tartották a Borsi úton, olyan járműveket állítottak meg, melyek a határ felől Nagyvárad irányába tartottak. Az autósokat, sofőröket, utasokat kávéval és vízzel kínálták. A rendőrök a kávézás közben a megállított járművek vezetőivel és utasaival arról beszélgettek, hogy milyen biztonsági intézkedéseket kell figyelembe venniük, hogy megelőzzék a lakásból és autóból való lopásokat, valamint a csalásokat. Szó volt arról is, hogy fokozottan ügyeljenek személyes tárgyaikra, igyekezzenek nagy értékeket nem hagyni a járművekben. A beszélgetés során kiemelt figyelmet fordítottak arra a rendőrök és határrendészek, hogy elmondják: ne üljenek fáradtan a volán mögé, ugyanis ez könnyen balesetekhez vezethet. Fontos, hogy indulás előtt az autós minimum nyolc órát aludjon, pihenjen. Kétóránként, vagy minden megtett 160 kilométer után tartson pihenőt. Érdemes úgy útnak indulni, hogy a járműben van még jogosítvánnyal rendelkező személy, aki átveheti a vezetést.