„Minden egyes szövegnek, dalnak megvan a szerepe”

Pikó Stefánia

Tátrai Tibort többek között a Tátrai Band, a Syrius, a Generál vagy a Hobo Blues Band együttesekben való szereplés által is ismerik, de ez csak néhány a számos zenekar közül, melyekkel együtt dolgozott vagy dolgozik. Az elmúlt hétvégén, mielőtt hatalmas bulit csapva „szétzúzták” volna a Moszkva egészen megtelt koncerttermét, alkalmunk volt beszélgetni az Ivan & The Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal és Tibusszal.

– Hogy jött a közös munka ötlete, és mióta játszotok együtt?

Iván: Amikor Tibusz életműdíjat kapott 2018-ban a Strandfesztiválon, akkor a fesztivál szervezői kitalálták, hogy játsszon velünk, mi meg ennek nagyon örültünk, mert nekünk Tibusz egy óriási zenei példakép. Az volt benne a szép, hogy már a próbákon, meg az első koncerten megtörtént az egymásra találás, nemcsak arról szólt, hogy jó, lejátsszuk ezt is, ki van pipálva. Olyan ízek jöttek ki a zenekarunkból az együtt zenélés során, melyek addig nem – nagyon előnyös dolog volt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy mikor kedvünk van, és Tibusz is ráér, zenélhetnénk együtt.

– Ha jól értem, akkor könnyen ment az összecsiszolódás.

Tibusz: Nagyon egyszerű a dolog, mert nem egy swing-jazz zenekart tettek alám, meg nem is egy operettkórust, hanem egy rockzenekart, és ez egyszerűen működött. Egy dolog kellett hozzá, hogy ez hosszútávon működni tudjon: hogy jöjjön létre egy kapcsolódás, szimpátia, kémia, és ha ez megvan, minden működik. Süketül hangzik, de egyformát játszunk, egyformán – a fiatalság és az én korom így kapcsolódik egymáshoz, hogy egyfajta zenét játszunk. Én belefolyok a lelkükbe a srácoknak, ők pedig figyelik, felfogják azt, amit én akarok kommunikálni nekik és a közönségnek.

– Mennyire nehéz a fiúk dolga ma a rockzeneiparban?

Tibusz: Erről sokat szoktunk beszélgetni. Ma egészen másak a problémák, mint régen, ezért nem is lehet összehasonlítani. Mi beszélgetünk, ezt a kamera veszi, miközben mi egy interjút adunk – ez egy érdekes dolgot vet fel a színpadon is. Mi tartunk egy koncertet, te eljössz meghallgatni, és közben valaki felveszi és felteszi a világhálóra. Nekem ahhoz mi közöm van? Az én időmben ez nem fordult elő, nem tudnak a problémák hasonlóak sem lenni ahhoz, amik a maiak, és most csak egy valamiről beszéltem, nem a zenei ízlésről, a trendekről, arról, hogy mi változott.

Iván: Van, hogy azt mondja valaki, hogy milyen bevállalósak vagyunk, amiért rockzenét játszunk...

Tibusz: Nekem ezt hiába mondod, mert én nem is értem, soha nem is csináltam mást.

Iván: Egy ilyen klasszikus zenei piedesztálra kerül sokszor a rock, ami amúgy be fog következni valamikor. Azzal kapcsolatban, amit Tibusz mondott, hozzátenném, hogy régen az tényleg nem volt, hogy egy koncertet valaki feltett a világhálóra, most pedig van olyan, hogy egy koncert után megbeszéljük, hogy nagyon jó volt, de itt-ott még kellene csiszolni, és ennek itt nincs vége, mert másnap fent van neten az egész, és jönnek a hozzászólások. Még a Rolling Stones-nak is van olyan felvétele, amin látszik, hogy eléggé rezeg a léc, és ők is tudják, leírják a biográfiájukba, de nincs az, hogy megtalálod kb. az összes felvételt. Azzal, hogy minden perc fent van egy koncertről, fesztiválról, elvész az egész misztikuma is.

Az interjú folytatása a Bihari Napló 2019. december 18-i lapszámában olvasható.

(Borítókép: Juhász Nándor)