2020.01.23. 11:03
Különleges születésnap a Lorántffyban
A magyar kultúra napján a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is megünnepelték a Himnusz születésnapját.

János Piroska
A magyar kultúra napi ünnepséget az olaszi templom falai között istentisztelettel nyitották meg, amelyen rövid áhítatot tartott Szakács Zoltán iskolalelkész. Alapigeként a lelkész a Zsoltárok könyve 16. fejezetének első nyolc versét olvasta fel. Ahogy a zsoltáros szavai, úgy a himnusz sorai is Istenhez intézett imádság: kérések, panaszkodások, de egyúttal tanító jellegűek is. A magyar kultúrát illik ismerni, ápolni, és ahogy egy családi örökséget, kulturális örökségünket is birtokunkba kell venni – mondta el a magyar kultúra napján az iskolalelkész. Az áhítatot a gyerekek előadásában két egyházi ének követte, majd a templomi ünnepséget a Himnusz eléneklésével zárták.
A magyar kultúra napi eseménysorozat ezzel nem ért véget, hiszen az ünneplést a tanintézmény falain belül is folytatták: az iskolaudvarra visszatérve a nulladik osztályos kisdiákok piros-fehér-zöld lufikat engedtek a magasba.

Az oktatási intézmény folyosóján is érezhető volt az ünnepi hangulat: a díszterem előtti folyosón diákok rajzaiból álló kiállítás fogadta a nézelődőt, a gyerekek kezei alatt Kölcsey vonásai, a Himnusz sorai elevenedtek meg.

A születésnap nem múlhatott el torta nélkül: a szülőbizottság jóvoltából minden osztályközösség egy-egy, az ünnepi alkalomhoz illően díszített, ízletes tortát fogyaszthatott el a tantermekben.
Borítókép: Az áhítatot a gyerekek éneklése követte az olaszi templomban