Bálint-nap

2020.02.13. 11:30

Ajándékozás, hagyományok és szokások

Törő Enikő

Február 14-hez, vagyis Bálint napjához számos hiedelem és szokás kötődik. Ezek nagy része természetesen a párválasztással kapcsolatos, a fiatal lányoknak „segítettek” abban, hogy megtalálják, meghódítsák, vagy megtartsák szerelmüket, életük párját. Ha például a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mentek, megláthatták leendő férjüket. A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az volt a célja, hogy álmukban megtudják, ki lesz a jövendőbeli párjuk. Azok a szerelemesek, akik örök szerelem után áhítoztak, egymás hajszálát kellett belesüssék egy tésztába, és azt közösen meg kellett enniük. Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon tudhatták meg a lányok és fiatal feleségek: egy félbevágott alma magjait megszámolva például meg lehetett jósolni volt, hogy hány gyermeke lesz valakinek.

Ajándékozás

Szent Bálint, azaz Római Szent Bálint (latinul: Valentinius, 3. század – Róma, 270 körül) áldozópap, a római keresztényüldözés mártírja, a szerelmesek védőszentje. Ünnepnapja a katolikus egyházban február 14-e. Ez a nap Bálint, illetve Valentin névnapja, a nyugati kultúrában Szent Bálint nyomán a „szerelmesek napja” is. A Valentin-nap vallási eredete azonban mára már elhomályosult, illetve a fentebb említett hagyományok nagy része is feledésbe merült. Ehelyett egyre inkább szokássá vált, hogy ezen a napon a szerelmesek megajándékozzák egymást. A helyi ajándék- és dekorációs boltok is felkészültek erre az időszakra: szívecskés bögréket 10–17 lejért kapni, képkereteket 10–25, feliratos, díszített fatáblákat 15, plüssöket 10–20, párnákat 20–25, Bálint-napos ajándéktasakokat pedig 3–5 lej ellenében. Köztudott, hogy a hölgyek ilyenkor szívesen fogadják az ékszereket, szívecskés bizsukat is: 5–20 lejért már lehet vásárolni ilyeneket, az értékesebb darabok azonban akár több száz lejbe is kerülhetnek. Aki inkább meglepetéssel készülne, azoknak ajánlhatunk különböző konyhai eszközöket, melyek segítségével szív alakú tükörtojással, süteménnyel lephetik meg kedvesüket, a befektetés pedig csupán 10–20 lej.

Bálint-nap közeledtével több élelmiszerbolt is leárazott bizonyos termékeket, például csokoládékat és borokat. Természetesen a virág nem maradhat ki a kínálatból, melynek szálja 7–15 lejbe kerül, fajtától függőn. A hagyományos rózsacsokrokat 35–50 lejért kínálják, de a virág- és rózsadobozok ára könnyen meghaladhatja akár a 100 lejt is. Vannak üzletek, melyek futárszolgálattal is rendelkeznek, és akár 2 óra alatt kiszállítják a virágot – ebben az esetben az ajándékozó akár 200–250 lejt is fizethet a kiszállított ajándékért.

Amennyiben az ünneplő pár közös programot szervezne, erre is van lehetőség. Nagyváradon több szórakozóhely Bálint-napi témával szervez vacsorákat, bulikat, hirdetéseik szerint meglepetésekkel készülnek a szerelmesek számára.

 

Fotók: Alexandru Niţescu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában