Miért vannak és mire jók a tabutémák?

Pikó Stefánia

Munkanélküliség, alkoholizmus, adósság a családban, menstruáció, félrelépés, erőszak – számtalan tabutémánk van, melyeket tudatosan és tudattalanul is kerülni igyekszünk, ha pedig egy társalgás folyamán valaki mégis feldob egy kényes témát, gyakran kínos csönd a reakció, hajlamosak vagyunk zavarba jönni ilyenkor, és kellemetlenül érezzük magunkat.

Társaságban nem szokás például részletesen fejtegetni a legintimebb szokásainkat, vágyainkat meg főleg. De mi a tabu? Miért van, és mire jó? Egyáltalán jó-e, hogy van?

Nyelvi kérdés

Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar nyelv, akárcsak a többi nyelv, nem csupán kommunikációs eszközként működik és hasznosul, hanem nagyon sok mindent elárul annak használóiról is. A Sapir–Whorf-hipotézis szerint, mely a nyelvi relativizmus elméletét fejti ki, az ember teljes világnézetét meghatározza a nyelv, amelyet használ, tehát a nyelvet megfigyelve megtudhatunk valamit a világnézetről is. Arról kérdeztük a nyelvészeket, látható-e a tabutémák lenyomata a nyelvben? „A tabutémák nem állandóak: koronként, iskolázottsági szintenként, vallásonként stb. változhatnak.

Igen, a nyelvhasználatban is megmutatkoznak – a leggyakrabban a szókészlet terén, azaz lexikális szinten és a nyelvi viselkedés, a szabályozás, azaz a pragmatikai szinten is. Gyakran összefüggésben állnak a szómágiával, vagyis hiszünk abban, hogy bizonyos szavak, illetve a bizonyos módon kimondott szavak, kifejezések megjeleníthetőek az oralitás révén. A nyelvi tabu egy-egy szó, kifejezés kimondásának, leírásának tilalmát jelenti, és gyakran az a félelem, hit áll mögötte, hogy ha kimondjuk, akkor annak tartalma megjelenik a maga valóságában, vagy valamilyen egyéb negatív jelenség válik valóságossá. Persze ennek ellenkezőjét is működtetjük: ilyenek a jókívánságok, az áldások – a kimondás révén szeretnénk jobbá tenni életünket” – fogalmazott Magyari. Sára. Hozzátette, hogy az eufemizálás is gyakori jelenség a nyelvhasználatban: „Ilyen például manapság az, amikor kerüljük a meghal szót, helyette inkább az elmegy, eltávozik igét használjuk”.

Bartha Krisztina szerint is nyomon követhető a nyelvben a tabutémák jelenléte. „Társadalomnyelvészeti szempontból úgy látom, hogy a szépítés valamelyest társadalmi igény és többnyire abból adódik, hogy a szexualitással, az anyagcserével vagy például a különféle kisebbségben lévő közösségekhez tartozó személyekkel (nemzeti, szexuális identitásuk miatti kisebbségek, testi vagy szellemi fogyatékossággal élők stb.) kapcsolatos szavakat sokszor pejoratív módon vagy nyelvi agressziós helyzetekben használjuk” – tette hozzá az eufemizálás kérdéséhez. Ezeket a pejoratív módon használt kifejezéseket pedig megpróbáljuk behelyettesíteni valami kedvesebbel, „ez azonban sokszor nem fedi a tényleges jelentést és így nehezíti a kommunikációt, félreértésekhez vezet”.

A témában való kutakodás során egy a hölgyek számára talán kissé sértő, és mindenképp árulkodó adatot találtunk. A férfi nemi szervet sokkal több szóval tudjuk megnevezni, mint a nőit. Mit árul el a nyelvhasználat ebben az esetben rólunk? Többet emlegetjük az előbbit, mint az utóbbit, gyakrabban beszélünk róla, ezért van szükség több szinonimára? – merül fel a kérdés. „Igen, ez valóban így van. A magyar nyelvben kevesebb szó van a női nemi szerv megnevezésére. Ami szexuálterapeutaként nekem ebben beugrik az az, hogy a férfi nemi szerv egészére szoktunk utalni – többnyire, míg a női nemi szervet egyben meg sem tudjuk nevezni, többnyire az egyes részekre vannak szavaink. Érdekes még, hogy mindkét esetben ezeket a szavakat csoportosítani is lehet, nagyjából a következő kategóriákba: tudományos, vulgáris, gyerekes és vicces szavak. Minden kategória felvet problémákat a hétköznapi és főként a párkapcsolati kommunikáció során. A tudományos kifejezések használata nem eléggé intim, a vulgáris lealacsonyító, sértő is lehet, a gyerekes kifejezések nevetségesnek tűnnek a felnőttek közötti párbeszédben, a vicces szavak pedig szintén komolytalanná vagy túlságosan általánossá teszik a beszélgetést. A baj ebben tehát az, hogy nem igazán vannak neutrális szavaink, de visszatérve a női és férfi különbségre, a hétköznapi beszédben még mindig jellemzőbb az, hogy a férfi nemi szervet könnyebben, bátrabban megnevezzük, mint a nőit” – magyarázta Bartha Krisztina.

Magyari Sára az archaikus gondolkodásmódról is beszélt: „Eddig ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam, de az interjú kedvéért utánanéztem egy kicsit a jelenségnek. Az itthoni értelmező szótáramban (2002-es kiadás) nem találtam a nemi szervek elterjedtebb megnevezését. A szlengszótár, illetve egy szexológus saját gyűjtése alapján valóban van mennyiségi eltérés: a férfi nemi szervnek 27, illetve 58 elnevezése került elő, a nőinek pedig 9, illetve 34. A gyakoriság általában jelentheti azt, hogy milyen mértékben foglalkoztatja a beszélőközösséget az adott téma. Arra is utalhat, hogy az, ami inkább megjelenik, látható, arról könnyebben beszélünk, mint arról, ami kevésbé látható. Talán ez lehet egy magyarázat a számszerűsített eltérésekre. Ugyanakkor mindkét szerv esetében az ismert, népies alapszavak, gyakran lesznek káromkodások kulcsszavai is, így eleve a tiltás, a tabu körébe tartoznak. Én úgy gondolom, hogy itt az életre valóság, az élethez való jogosultság kérdőjeleződik meg, amikor valakit elküldünk a szülei irányába. És valóban, maga a szexualitás is tabu sok közösségben, és hát a nemi szervek azért mégiscsak ehhez a témához kapcsolódnak a leginkább. A szexről való beszédet vallásos tilalmak is övezik, de a szómágia itt is előkerül – főleg a nők esetében: az archaikus gondolkodásmódban a kimondott szó megvalósult, és a nem kívánt terhességtől való félelemnek lehet az egyik jele, hogy a szexről való beszéd tabu. Azért a mai napig vannak olyan magyar közösségek, ahol a fiatal nőknek nem illik olyan székre ülniük, ahol azelőtt férfi tartózkodott, mert úgy tartják, hogy akkor terhes lesz.”

A szex mint tabu

A városban az épületek falairól hatalmas plakátokon köszönnek vissza félmeztelen modellek, a tévécsatornákon pedig már megszokhattuk az óvszerreklámokat is. Ennek ellenére a szex még mindig tabutémának számít. „Igen, mindenképpen. Egy dolog látni, más dolog beszélni róla. Kényes téma. Párkapcsolatokban is az, szülő-gyermek kapcsolatában is, az oktatásban is, de még az orvosnak is nehezen nyílunk meg” – fogalmazott Magyari Sára. „A magyar kultúra is inkább elhallgató kultúra, vagyis ha nem beszélünk bizonyos dolgokról, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy azok nem is léteznek” – fűzte hozzá.

„A szex és a tabu közötti kapcsolat nagyon sok ellentmondást tartogat, mégpedig az a furcsa a kettőben, hogy miközben valóban a csapból is ez folyik, a mindennapjainkban mégis tabuként kezeljük. Kezdve attól, ahogy a gyermekeknek beszélünk róla (ha egyáltalán beszélünk), egészen addig, ahogy a párkapcsolatokban kommunikálunk erről” – állította Bartha Krisztina, aki azt is elárulta, hogy praxisában gyakran találkozik olyan párokkal, ahol arra panaszkodnak a felek, hogy nem tudják megfelelően kifejezni szexuális igényeiket a másik felé, zavarba jönnek, és inkább kerülik az efféle beszélgetéseket. Elmondása szerint ez magyarázható azzal is, hogy egyszerűen nem tudják megnevezni, mi a jó, és mi okoz fájdalmat, de általában többről van szó, „mégpedig éppen a szex tabu jellegéről, arról, hogy nem tudtuk leküzdeni azokat a társadalmi elvárásokat, szokásokat, amelyek több száz éven keresztül meghatározták a kultúránkat és azt várták el az egyénektől, hogy ezekről a kérdésekről egyáltalán ne essék szó.”

Megjegyezte azt is, hogy gyereknek, kamasznak lenni ilyen világban nagyon nehéz, mert annak ellenére, hogy valóban minden irányból találkoznak a szexualitásra vonatkozó, többnyire az érzelmi szintjüket meghaladó képekkel és információkkal, a szülői támasz, a beszélgetés erről ritka. „A fiatalok magukra és egymásra vannak hagyatva rengeteg kérdéssel, rengeteg nehézséggel és ahelyett, hogy hosszútávon egészségesen élik meg a szexualitásukat, hamar közömbössé, akár taszítóvá is válik számukra, vagy úgy kezelik, mint egy kötelező elemet, amin túl kell esni, időről időre be kell vállalni. Azaz a szexualitás eredeti rendeltetése, az, hogy örömet okozzon és, hogy a pár intimitását erősítse, megtartsa, elhalványul” – mondta a szakértő.

Következtetés

Bartha Krisztina és Magyari Sára nyelvészek egyetértenek abban, hogy jó, hogy léteznek tabuk. Teljesen rendben van, hogy nem beszéljük meg bárhol, bárkivel, bármikor, hogy hányszor járunk egy nap vécére, vannak határok, amelyek mögé nem engedünk be akárkit. Bartha Krisztina hozzátette, hogy amikor kényes dolgokról szeretnénk beszélni, fontos figyelembe venni a beszélgetőpartnert is, ő mennyire terhelhető. „Ahhoz azonban, hogy bármilyen típusú közeli emberi kapcsolat működjön, kell tudjunk nyíltan beszélni a saját érzéseinkről, igényeinkről és félelmeinkről, meg kell tudjuk fogalmazni a fájdalmainkat és legyőzni a szégyenérzetünket. Ez egyáltalán nem könnyű, hiszen ettől esendőkké válunk, de többnyire erősíti a kapcsolatot, közelebb hozza egymáshoz az embereket” – mondta. Magyari Sára a közösséget érintő problémákat említette: „a párkapcsolati szexszel kapcsolatos dolgok inkább maradjanak a magánéleti szférában, de már a nemi erőszak, a szexuális zaklatás, kiskorúak megrontása véleményem szerint közösségi probléma is. Tenni kell ellene, ahhoz pedig legelőször ki kell mondani, hogy megtörtént, hogy mi történt. És ez nagyon nehéz. Azért, mert ahányszor újramondjuk, újra is éljük többé-kevésbé magát a fájdalmat, a megaláztatást.”

A tabuk feloldásának tehát megvan a maga helye és a maga ideje, bizonyos szituációkban szükséges is, de a tabuk alapvetően hasznos elemei a társadalom működésének.

Borítókép: illusztráció