OHMA

2020.07.03. 12:40

Vendéglátóipari képzések indulnak

Szakképzett vendéglátóipari alkalmazottakra van szükség Nagyváradon, főleg, hogy turisztikai övezetté alakult, hangzott el a képzéseket beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón.

Törő Enikő

A nagyváradi képzéseket biztosító intézmény az OHMA (Oradea Hospitality Management Academy – Nagyváradi Vendéglátóipari Akadémia) elnevezést kapta, mely a VET by EHL mintát fogja követni. A VET by EHL program az elmélet és a gyakorlat közötti egyenlő elosztás elvén alapul. A szakképesítéseket egyébként a svájci winsedswiss (World Institue of Service Education) romániai filiáléja kezdeményezte Nagyváradon.

Az OHMA már idén szeptembertől indítja képzéseit, négy szakképzési programon: konyha, szolgáltatások, recepció és szállás, valamint hoteladminisztráció. Mindegyik szaknak három különálló szintje lesz: kezdő, középhaladó, haladó, mindegyik hat hónapos. Idén mindegyik kurzusra 15 helyet hirdetnek meg. A jelentkező minimum 16 éves kell legyen és minimális angol nyelvű tudással kell rendelkezzen, ugyanis a képzések ezen a nyelven zajlanak majd. A kurzusokat a Partenie Cosma Gazdasági Líceumban fogják tartani, valamint az OHMA partnervállalatainál, a városban lévő hotelekben, éttermekben.

Bár a sajtótájékoztatón elérhető árakról beszéltek, és kihangsúlyozták, hogy a Svájcban tartott képzéseknél itt jóval olcsóbbak lesznek azok, mégis borsos ára lesz egy-egy kurzusnak. Egy tanfolyam ára 1400 eurótól kezdődik, 6000 euróért azonban mind a négyre be lehet iratkozni. Jelentkezni július 15-től lehet a Partenie Cosma Gazdasági Líceumban.

A sajtótájékoztatón egyébként jelen voltak helyi HoReCa képviselők is, illetve a romániai winsedswiss részéről érkezettek is tartottak köszöntőbeszédeket.

Elsőként Mihai Jurca (képünkön), a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) elnöke köszöntötte a sajtó képviselőit. Megfogalmazta: városunkban szükség van ilyen tanfolyamokra, hiszen, mivel turisztikai övezetté lett nyilvánítva Nagyvárad, szakképzett vendéglátósokra is szükség van. Elképzelései szerint más megyékből, sőt Magyarországról is lesznek majd résztvevői a képzéseknek. Ezután Ray F. Iunius vette át a szót, a winsedwiss oktatási csoport vezetője. Kifejtette: a járvány idején sem szabad az életnek megállnia, sőt, kifejezetten hangsúlyt kell fektetni arra, hogy boldogak legyünk ilyenkor is, ő pedig azt az elméletet követi, hogy aki szenvedélyes a munkájában, az boldog ember. Hozzátette, az akadémia tanfolyamai megfelelő képesítést nyújtanak azoknak, akik a vendéglátásban profik szeretnének lenni. A továbbiakban köszöntőt mondott és a szakképzett munkaerők hiányáról és azok szükségességéről beszélt Székely Radu, a winsedswiss programigazgatója, Christine Schillings, a romániai winsedswiss vezetője, Daniel Negrean, a Partenie Cosma Gazdasági Líceum igazgatója, Virgil Nicolae Blage, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője, illetve Romei Ionescu, a Ramada by Wyndham Nagyvárad igazgatója és Daniela Lazăr, a DoubleTree by Hilton Nagyvárad vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában