Hunyadi István: A legjobb döntést hoztam meg akkor, amikor hazajöttem

– Bár már biztosan sokan ismernek a világot jelentő deszkákról, megtennéd, hogy bemutatkozol?

– Hunyadi István vagyok, a Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának színésze. Tősgyökeres Bihar megyei vagyok, szüleim Székelyhíd környékiek, jómagam pedig Nagyváradon nőttem fel, itt is jártam iskolába. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a város nagyhírű és komoly hagyományokkal rendelkező tanintézményében, az egykori Premontreiben, ma Mihai Eminescu Főgimnáziumban töltöttem középiskolás éveimet, ahol nagyszerű tanárok egyengették utunkat.

– Melyik tanárodra emlékszel szívesen vissza?

– Nagyon sok szép emlékem van, de ha egy személyt kérsz, akkor Molnár Judit magyartanárnőt említem, hisz ő fedezett fel engem. Vele együtt irodalmi esteket szerveztünk. Az Olvassuk együtt! körből többen is színészek lettek, így Szabó Enikő vagy Szekrényes László is. A tanárnő ajánlotta figyelmembe a később Oberon Csőszínház néven működő Partium Színpadot. Itt, Csatlós Lóránt színművész vezetésével, közelebbről is megismertem a színház világát,

majd egy kis kitérővel, de Kolozsvárra kerültem a színművészeti főiskolára.

– 2011-től kezdődően vagy a Szigligeti Társulat tagja. Milyen volt a kolozsvári diákévek után hazatérni?

– Az egyetem elvégzését követően ez volt az első megkeresésem. Rendkívül izgalmas kihívásnak éltem meg, hogy azoktól a nagyoktól tanulhatok, akikre gyermekkorom óta felnézek. Hála Istennek, a társulat is tárt karokkal fogadott. Jó volt megtapasztalni azt a lendületet és tettvágyat, amely az önálló magyar színház első évadaiban mindenkit, alkotót és nézőt egyaránt lázban tartott. Az elmúlt közel tíz év megerősített abban, hogy a legjobb döntést hoztam akkor, amikor hazajöttem. Nemcsak azért, mert szép szerepeket és jó feladatokat kaptam a színházban, hanem azért is, mert hiszem, hogy az ember a szülőföldjén tudja a legjobbat nyújtani.

– Rögtön két ilyen momentumot is említeni tudnék. Az egyik a Szigligeti című előadás ősbemutatója, amelyet névadónk születésének kétszázadik évfordulóján mutattunk be. Azért emlékezetes számomra ez a pillanat, mert a címszerepet – Szigligeti Edét – közönségszavazással ítélték oda nekem. Jó érzés volt, hogy a közönség egy ilyen nemes feladatot bízott rám.

– Ez valóban komoly elismerés. És mi a másik?

– A másik számomra nagyon fontos időszak az iskolaszínházi előadásokhoz köthető. 2011-től több éven keresztül futott ez a program, amelyben középiskolák csoportjaival hoztunk létre előadásokat. A program hat kiadásában több száz fiatallal ismerkedtem meg, sokakkal közülük a mai napig tartom a kapcsolatot. Mind a mai napig közel érzem magam hozzájuk, érdekel az ügyük, és foglalkoztat, hogy hogyan tudnánk egy olyan Nagyváradot építeni velük együtt, amelybe ők is olyan szívesen vágynak vissza, mint ahogy én vágytam vissza szülővárosomba.

– A te neved is szerepel az RMDSZ nagyváradi városi tanácsosi jelöltlistáján. Miért döntöttél úgy, hogy elindulsz a megmérettetésen?

– Aki ismer, az tudja, hogy nem vonz a politikai karrier. Sokan meglepődhetnek döntésemen, hiszen, ha látták a Bányavakság című, általam rendezett előadást, abban eléggé keményen fogalmazunk a politikumról. Amikor azonban azt látom, hogy a város vezetése elhanyagolja iskoláinkat, hogy a magyar közösség ügyeit félresöprik, vagy, hogy az önálló színházunknak, sikerei ellenére is újra meg újra bizonyítania kell a létjogosultságát, elszorul a szívem. Ilyenkor pont azokra a fiatalokra gondolok, akikkel az iskolaprogramokban dolgoztam, s akikkel együtt ennek a közösségnek a jövőjét képviseljük.

– Értem. Ez a felháborodás, ami a hangodból hallatszik, elég volt a jelöltség elvállalásához?

– Nem csak, külön zavar a párbeszéd hiánya is. Az elmúlt négy évben nagy változáson ment keresztül Nagyvárad, de mintha elfelejtettük volna megkérdezni, hogy élhetőbb lett-e tőle a város. Nekem, és a környezetemben nagyon sokaknak az otthonosság hiányzik. Ráadásul az irreálisan nagy adók, a magas közköltségek nincsenek egyensúlyban a munkaerőpiaci helyzettel. Ilyen körülmények között, hogy várjuk el a fiataloktól, hogy itthon kamatoztassák tehetségüket, és itt alapítsanak családot? Amikor a tanácsosi jelöltséget elfogadtam, tulajdonképpen a hároméves kislányomra gondoltam, hogy felelősséggel tartozom azért, hogy úgymond milyen várost hagyok rá.

– Nem általános az, hogy minden fiatal ilyen lokálpatrióta módon gondolkozzon.

– Ezt nem tudjuk ilyen határozottan kijelenteni, hiszen erről egyetlen felmérés sem született. Az elmúlt években a városvezetés módszeresen kerülte a fiatalokat érintő projekteket, s csak az infrastruktúrára koncentrált. Az időnként megszervezett fesztiválok egyrészt nem elegendőek ahhoz, hogy részletes képet kaphassunk arról, mi történik a fiataljainkkal. Másrészt: ezek a tömegrendezvények arra sem alkalmasak, hogy egy, a város szellemi és kulturális örökségét ismerő és értékelő generációt neveljünk. A kultúra harmadlagos kérdés a Holnap városában, holott kultúra

nélkül nincs holnap.

– Nagyon sok kérdést érintettél; hogy érzed, lesz erőd mindezzel egyedül szembenézni?

– Ez nem egy egyemberes feladat! Ahogy a színházban is társulati létben gondolkodunk, úgy a közösségi feladatvállalások esetében sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy erős csapatot tudjunk magunk mögött. Azt látom, hogy idén nagyon sok új arc került fel a különböző

politikai pártok listájára. Egyfajta rendszerváltás következik, amelyben a fiataloknak döntő szavuk lehet. Az RMDSZ listája azért szimpatikus számomra, mert ezt abszolút mértékben felvállalja.

– Hogy érzed, kikre tudsz számítani, hogy megvalósítsd elképzeléseidet?

– Először is, biztosan számítok a kollégáim, barátaim tanácsára, támogatására a színházból. Aztán ott vannak a tanácsosjelöltek, az egy olyan csoport, amelyben egy emberként állhatunk ki a mi Nagyváradunk mellett. De természetesen ott van az ennél sokkal nagyobb csapat is, amelynek a támogatására számítok: a nagyváradi magyaroké, az ifjaké, a fiatal családoké, és az idősebbeké is. Legutóbb csupán 200 szavazaton múlott, hogy eggyel több magyar

tanácsosunk legyen. Most szeptemberben változtathatunk az irányon, éppen annyit, hogy a mérleg nyelve egyensúlyba kerüljön. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ez most megtörténik, az RMDSZ tanácsosaival lesz erőnk, hogy sikerre vigyük a nagyváradiak, a nagyváradi magyarok ügyét.

(Hirdetés 10325)