Valahol Európában: fókuszban Simon Péter és Kuksi

Józsa Timea

– Nem ez az első iskolaprogram, amiben részt veszel. Miben más ez az előadás, mint amilyen a többi volt?

– Igen, valóban több iskolaprogram keretében létrejött produkcióban vettem már részt, és ennek kapcsán újra és újra el kell mondanom, mekkora öröm számomra az, hogy ismét gyerekekkel dolgozhatok, tanulhatom tőlük az utánozhatatlanul ösztönös színpadi jelenlétet és megoldásokat, kivehetem a részem abból a mérhetetlen mennyiségű friss energiából, amit ők hoznak a játéktérre. Nem utolsó sorban pedig, a munka során bepillantást nyerhetek a felnövekvő generációk képviselőinek mentalitásába, gondolkodásmódjába, ami igen fontos egy zömében gyerekközönséggel kapcsolatot kereső játékos számára. Ha különbséget szeretnék találni a korábbi munkák és a jelenlegi között, leginkább talán magát a darabot emelném ki. Személyes meglátásom szerint a Valahol Európában egyik jellemzője, hogy olyannyira kevéssé árnyal, nem teketóriázik, nem köntörfalaz. Nem szükséges különböző rétegeket felfejtenünk, metaforákat elegyítenünk, vagy feloldanunk ahhoz, hogy eljussunk az elemi kérdésekig. A darab megdöbbentő sebességgel indítja el diskurzusát az életösztön és a társadalmi rend túlélési eszközeinek ütköztetésével, azonnal eljut a „lenni vagy nem lenni” állapotáig. A legmélyebb kérdéseket emeli a magasba, s ez a függőleges tengely – bár az életben maradásért folyó szakadatlan vándorlásban eltűnnek az irányok – folyamatos és biztos útjelzőként kíséri végig az egész előadást. Egy bábjátékos nem minden nap munkálkodik ilyen szerkezetben, ezért gondoltam úgy, hogy különbségként épp a struktúra egy-két jellemzőjét említeném meg.

– Mi az üzenete ma a Valahol Európában darabnak?

– Az üzenet kérdése mindig érdekes dolog. Épp az a legszebb egy üzenethordozó létrejöttében és működésében, hogy passzívnak tűnő társaink a játékban, vagyis a közönség igazából sohasem passzív. Folyamatosan érzékel, átérez, elemez, értelmez, rendszerez, egyszóval befogad. S ebben az aktusban mindenki saját temperamentumán és élettapasztalatain keresztül szűri meg a hozzá eljutó információkat, tehát az üzenet mindenki számára más. Ha nem is lényegesen eltérő, de más. Bár a darab háborúban játszódik – talán mindegy is, hogy melyikben és hol –, nem tartom kevésbé képesnek a kommunikációra, mint más, napjainkban írt műveket. Számomra az előadás üzenetének mozaikjai mindenképpen a személyes és közösségi felelősségvállalás köré csoportosulnak. Azon felelősségtudat köré, melyben szem előtt tartjuk, hogy ha valamit mi elveszítünk, azt a következő generációk csekély eséllyel fogják újra megtalálni, legyen az egy apró érték, melyet felmenőinktől viszünk tovább, vagy akár emberségünk, vagy a szeretetre való hajlam, vagy puszta képesség. Amelyben képesek vagyunk felfogni azt, hogy ha a felnőttek hatalmi harcában elmúlik egy ember, megmarad utána az, amit addig tett. De egy gyermeki lét úgy múlik el, hogy esélyt sem kapott – tenni. És amelyben érezzük, hogy ezrek lépnek majd a mi lábnyomainkba. Végezetül Simon Péter valamelyik velős intését szerettem volna idézni, de... inkább Hosszú egyik mondatával zárom ezt a gondolatsort. Azzal a mondattal, mellyel az apró, védtelen, elárvult Kuksit örökre oltalmába veszi, társául fogadja: „Mellettem gyere, Kuksi. Soha ne mögöttem.”

– Ágoston, mesélsz egy kicsit Kuksiról, akit te játszol?

– Nagyon szeretem. Félénk, de azt szokta mondani, hogy nem szabad félni.

– Milyen érzés színpadon lenni? Főleg apával egy színpadon?

– Nagyon jó. Az a legjobb benne, hogy többet lehetünk együtt.

– Mihez hasonlítanád a próbákat? Mintha iskolába, vagy mintha játszani mennél?

– Is-is. Mikor meg kell tanulni a szöveget, az énekeket, és azt, hogy hogyan kell mozogni a színpadon olyan, mintha iskolában lennék.

– Mi az, amit nagyon szeretsz a próbákon, és amit nagyon nem?

– Szeretek mozogni, de énekelni kevésbé, mert kicsit nehéz. Apa azt mondta, hogy nagyon figyeljek a hangokra.

– Ha egy barátodat, vagy iskolatársadat kéne meghívni az előadásra, mit mondanál, miért jöjjön el, miért érdemes megnézni a gyerekeknek?

– Azért, hogy kikapcsolódjon, szórakozzon, és hogy tanuljon egy kis történelmet a második világháborúról.

– Mit tudtál meg a háborúról a próbafolyamat alatt?

– Azt, hogy nehéz és nagyon félelemkeltő. És attól érezhetjük egy kicsit jobban magunkat, ha együtt vagyunk és segítünk egymáson.

(A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.)

Borítóképünkön: a társulat ifjú csapata