,,Találjuk meg a csendet, és akkor felfedezzük a csodákat is”

Ciucur Losonczi Antonius

A bevezető részben Vass Csaba lazarista szerzetes, plébános hangsúlyozta: a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé azt az ünneplést, amit szerettek volna, illetve az elmúlt években megélt a közösség. Vendégszónokot sem lehetett hívni, de a mostani formában is örül a találkozásnak. Úgy fogalmazott: az ünneplés azt is jelenti, hogy újraélünk valamilyen eseményt, november 27-én pedig az idén a 190 évvel ezelőtt történt párizsi jelenést éljünk újra, amikor Labouré Szent Katalinnak Párizsban, a vincés nővérek anyaházában megjelent a Boldogságos Szűzmária, mivel valamit át szeretett volna adni neki. Amikor újraéljük ezt az eseményt, akkor szeretnénk gazdagodni belőle. Szeretnénk azokat az ajándékokat ismét felfedezni, melyeket akkor kapott nemcsak Katalin nővér, hanem őáltala az egész emberiség. „Úgyhogy arra hívok mindenkit, hogy ma este ez az ünneplés legyen ezeknek az ajándékoknak a felfedezése, Isten közelségének a megélése, a Csodásérmű Boldogasszony pártfogásának a megtapasztalása. Ha hittel, erővel és lendülettel tudunk továbblépni, akkor az ünneplésünk gyümölcsöző volt”- hangsúlyozta.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Elmélkedésében három dologra hívta fel a figyelmet a tisztelendő.

Az első, hogy a csodásérme imádságban született. A történet szerint 1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka a vincés nővérek Bac utcai rendházában a 24 éves Katalin éjfélkor egy hangot hallott: „gyere és kövess engem!” Egy angyal a kápolnába vezette őt, „egy csendben gazdag helyre”, ahol megállt, körbe nézett, majd miután selyemsusogást hallott, egy szép asszonyt látott, aki leült egy székre. Katalin az ölébe tette a kezét, és két órán át beszélgettek az akkori nehéz franciaországi helyzetről, melynek amúgy mindenkor az irigység és a gyűlölet a gyökere. Mi ez, ha nem imádság- egy templomban csendben lenni és elbeszélgetni egy nagybetűs valakivel? Eltelt néhány hónap, és november 27-én a nővérek délutáni imádkozása közben Katalinnak ismét látomása volt: a jobboldali mellékoltárnál Szűzmáriát pillantotta meg, aki közel a szívéhez egy gömböt tartott. Rögtön felismerte, hogy ugyanarról a személyről van szó, és mintha ismét beszélgettek volna, hiszen imádság közben zajlott mindez. Egyszer csak a gömb eltűnt, a Szűzanya kezei széttárultak, és azokból ragyogó sugarak irányultak lefelé. A gömb immár a lába alatt volt, és hiába tekerte előbbit körül a kígyó, a Szűzanya lába ott volt az állat fején, mély teológiai üzenetet közvetítve. Aztán megfordult a kép, és láthatóvá vált az M betű, mely a csodásérem hátoldalán van, és a fohász után Katalin hallotta az éremverésre és szétosztásra vonatkozó kérést, illetve kapta meg a küldetését.

A második tanulság az, hogy az érme nem egy amulett, hanem a hitünk titkaira emlékeztet bennünket, és azt üzeni számukra: mindannyian a Mennyei Atyánkkal való kapcsolat részesei vagyunk, és egyáltalán nem szégyen, ha gyengék vagyunk, és valakitől segítségét kérünk, hiszen soha sem vagyunk egyedül.

A harmadik útravaló pedig az, hogy nekünk feladataink vannak: átélni annak lelki gyümölcsét, hogy a Szűzanya közbenjár értünk; ragaszkodni a csodáséremhez; zarándokként viselkedni és gyertyaként világítani. „Találjuk meg a csendet, és akkor felfedezzük a csodákat is”- tanácsolta Vass Csaba.

Fotók: A szerző felvételei