Együttműködés

2021.01.05. 17:17

Oktatási és kutatási projektek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem óvó- és tanítóképző szakán

Ahogyan arról egy korábbi interjúban dr. Maior Enikő beszámolt, a Partiumi Keresztény Egyetem Tanító- és óvóképző szaka 2020 első félévében kapcsolódott be a hollandiai Driestar Keresztény Egyetem nemzetközi kapcsolatok erősítését célzó programjába. Erről kérdeztük dr. Szilágyi Ferenc dékánt és dr. Bordás Andrea adjunktust.

Pikó Stefánia

– Az egyetem igazán aktív, annak ellenére is, hogy a jelenlegi időszak nem épp a legkedvezőbb. Hogyan jött létre a kapcsolat a hollandiai egyetemmel?

Dr. Szilágyi Ferenc: A 2020-as évben számtalan kihívással, ugyanakkor lehetőségekkel is találkoztunk, és igyekeztünk ezeket fejlődésünk érdekében a saját javunkra fordítani. Mondhatjuk, hogy a projektek éve kezdődött el ezzel az őszi szemeszterrel, hiszen három projekt is útnak indult a tanítóképző szakon. A hollandiai Driestar Keresztény Egyetemmel az erkölcsi nevelés témakörében valósítottunk meg egy online oktatási projektet. A goudai egyetemmel eddig is Erasmus-partnerek voltunk, de dr. Maior Enikő rektorhelyettes hollandiai látogatása révén a két intézmény között a kapcsolat új erőre kapott.

– Mi a projekt témája?

Dr. Szilágyi Ferenc: A Driestar Keresztény Egyetem nemzetközi kapcsolatok erősítését célzó programjának részeként romániai és hollandiai hallgatókkal közösen azt vizsgáltuk, hogyan zajlik az erkölcsi nevelés az adott országokban, valamint melyek azok a közös keresztény értékek, amelyek az oktatási rendszerek különbözőségei ellenére összekötik a résztvevőket.

– Hogyan kell elképzelni ezeket a közös tevékenységeket?

Dr. Szilágyi Ferenc: Dr. Bordás Andrea tanárnő koordinálásával egyetemünkről hat másod- és harmadéves hallgató vett részt a projektben. Az első találkozón mindkét intézmény diákjai bemutatókat tartottak, majd kezdődhetett a kiscsoportos munka, mely során a két intézmény hallgatói virtuálisan összedugták a fejüket, ötleteket, témákat és módszereket ajánlottak egymásnak, és a kötetlen beszélgetés közben egymás kultúrájával, nyelvével is ismerkedtek. A projekt végeredményeként minden csoport két-két lecketervet/tevékenységtervet készített a választott témában, amit a harmadik találkozón mutattak be és beszéltek meg. A sikeres projekt után a két intézmény további együttműködési lehetőségeket keres akár az online térben is.

– Miről szól a korábban említett, két másik projekt?

Dr. Bordás Andrea: Az indulás fázisában lévő másik két projektünk a szakon oktató tanárok tudományos munkájának, szakmai kapcsolathálójának köszönhető. A reziliencia vizsgálata és fejlesztése kora gyermekkortól (SSRSEC) projektet a debreceni székhelyű Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület koordinálja, partner a Partiumi Keresztény Egyetem mellett a szlovákiai Eperjesi Egyetem.

A kétéves Erasmus+ projekt célja nemzetközi színtéren olyan jógyakorlatok gyűjtése, megosztása és szélesebb körben való kipróbálása, melyek a hátrányos helyzetű gyerekek és az őket oktató pedagógusok reziliens magatartását is erősítik. A jógyakorlatok gyűjtésével párhuzamosan egy egységes módszertani keret kidolgozása is zajlik, ami a 2021–22-es tanévben megvalósuló továbbképzések alapját képezi mindhárom országban. A továbbképzés sajátossága, hogy utánkövetéses módszerrel dolgozunk, vagyis a továbbképzés után több hónapig mentorként követjük a résztvevők tevékenységét, szakmai segítséget, támogatást nyújtunk számukra. Az egész folyamatot egy pedagógiai kutatás is kíséri, ami a projekt tapasztalatainak összegzését biztosítja. Végeredményeként egy olyan továbbképzési programmal, jógyakorlat-gyűjteménnyel és módszertannal fog gazdagodni a PKE, amit bátran lehet alkalmazni a továbbiakban nemcsak a hátrányos helyzetű tanulók felkarolása, de akár hátrányos régiók fejlesztése érdekében is.

Harmadik projektünk, a PUNTE (Poly-Universe a pedagógusképzésben) három évig zajlik majd, szakmai koordinátora az egyetem részéről dr. Debrenti Edith adjunktus, tudományos igazgató. A PUNTE célja új innovatív pedagógiai módszerek kifejlesztése, tesztelése és terjesztése, illetve egyfajta vizuális paradigmaváltás ösztönzése a tanár- és a tanítóképzésben. A magyar fejlesztésű Poly-Universe nevű játékot az elmúlt 10 évben egy előzetes projekt (PUSE) keretében tanárok és diákok ezrei tesztelték különböző korcsoportokban (6–18 éves korig), több száz intézményben és rendezvényen Európa-szerte. Bár a Poly-Univerzum legkézenfekvőbb alkalmazási területe a matematikaoktatás, a projekt mindenképpen interdiszciplináris megközelítést követ. A PUNTE projekt célja, hogy összegyűjtse a Poly-Universe különböző területeken történő alkalmazásának legjobb gyakorlatait és bevezesse ezeket a felsőoktatásba, a tanárképzésbe és tanítóképzésbe. Cél továbbá a sajátos nevelési igényű diákok és a különböző társadalmi háttérrel rendelkező tanulók fejlesztése a játékok segítségével.

Végezetül szeretném megemlíteni partnereinket: Eszterházy Károly Egyetem (Magyarország), Poly-Universe Kft. (Szokolya, Magyarország), Selye János Egyetem (Szlovákia), Szabadkai Műszaki Főiskola (Szerbia), University of Jyvskyla (Finnország), Universidade da Coimbra (Portugália), Johannes Kepler University (Ausztria).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában