2021.03.20. 10:21
A spanyolnátha árnyékában
Száz év távlatában, a jelenlegi világjárvány harmadik hullámának előszobájában érdemes visszatekintenünk az emberiség talán legpusztítóbb pandémiájára, a spanyolnáthára. Legújabb cikksorozatomban szeretném felvázolni a spanyolnátha, vagy más néven „a háromnapos láz” történetét, a világra tett súlyos társadalmi terhét, az egyetemes kultúrára nehezedő hatását, amely megváltoztatta az akkori emberiség életkörülményét, felfogását, jövőképét. A többrészes sorozatban kitérek az ismert és ismeretlen személyekre, akiket elvitt a spanyolnátha, hazai és egyetemes szemszögből. Azokról is írok majd, akik túlélték a járványt, valamint párhuzamot szeretnék vonni a jelenlegi helyzetünkkel, talán tanulhatunk valamit elődeinktől.
Imre Zoltán
A spanyolnáthát az emberiség legsúlyosabb influenzajárványaként tartjuk számon. Olyan rejtélyesen tűnt el, ahogy felbukkant. A spanyolnátha vírusa nagyjából több mint 500 millió fertőzést okozott világszerte, és a becslések alapján 20–50 millió áldozatot követelt, többet, mint az első világháború. A spanyolnátha az influenza A típusának egyik legelső formája volt, amely villámgyorsan terjedt, és nagyon gyors lefolyású volt, hiszen a szövődményként jelentkező tüdőgyulladás az egészséges tüdőszöveteket is elpusztította.
Elsőként Amerikában jelent meg a betegség, 1918 márciusában. Eleinte nem vették komolyan, és a Nagy háború is közrejátszott statisztikailag abban, hogy tájékozatlanul hagyták az embereket, hiszen nem lehetett tudni, hogy az ellenségnél mennyire ütötte fel fejét a betegség. Nem nagyon dobálóztak a számokkal, hiszen a titokban tartott valóság megismerése megváltoztatta volna a háború kimenetelét. Teljesen más oldalról kell nézni tehát a spanyolnátha elterjedésének történetét. A legújabb számítások szerint sokkal többen haltak meg spanyolnáthában, mint a két háborúban összesen. A háborús időszakban az amerikaiak az osztrák–magyar frontról hozott betegségről beszéltek, próbálták más népre, helyzetre fogni a megjelenését és elterjedését. A nyugati fronton háborús járványként volt ismert. Amerikában eleinte csak német pestisnek nevezték a betegséget, és azt híresztelték, hogy a vírus titkos német fegyver lehet, amit a tengeralattjárók hoztak át.
A német császárság abban a reményben élt, hogy az ellenséges csapatokat, hadtesteket nem kímélve valahogy kikerüli, vagy inkább a járvány kifutásának és lassulásának okán, nem fogja megfertőzni csapataikat, és nem fog járvánnyá duzzadni nálunk, megkímélve Németországot, Ausztriát, Magyarországot, de tévedtek. Valójában úgy hitték, hogy Franciaországnál meg fog állni ez a betegség, ezért nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget az óvintézkedéseknek. Az ekkor Németországban már teljhatalmú Ludendorff az influenzát okolta, amiért kudarcba fulladt a német hadsereg utolsó nagy próbálkozása, az 1918-as tavaszi-nyári hadjárat. Másfél millió német katona betegedett meg ezekben a hetekben, az ellátási vonalak bedugultak, a hadsereg morálját a betegség tovább rombolta – a tábornokok arról beszéltek, hogy az influenzás katona a halott katonánál is rosszabb.
A beindított óvintézkedések nagyon hasonlóak voltak a mostaniakkal. Abban az időben bakteriális fertőzésről beszéltek, orvostanilag még nem volt ismeretes a vírus mint létező organizmus. A társadalmat a következő kérésekkel, figyelmeztetésekkel látták el: kerüljék a kézfogást! Kötelező maszkviselés és gyakori kézmosás! Az iskolákat, egyetemeket a pandémiás időszakban bezárták. Nálunk, amíg nem ütötte fel a fejét a kór, addig különböző újságokban vicces szójárásként kacagtatták az olvasókat, úgymint: spanyol meggy, spanyol csizma, spanyol lépés (a sakkban). De csakhamar rájöttek, hogy nagy a baj és arra kérték az újságírókat, hogy ezzel most ne vicceljenek, mert ez valóban egy sosem látott, komoly betegség. Megszenvedte Magyarország is a kórt, ráadásul a háború kimenetele sem volt fényes, és ez tovább rontotta a kedélyeket, az országos depressziót még jobban mélyítette.
A spanyolnátha három hullámban csapott le, de vannak, akik négy hullámot emlegetnek: 1. hullám: 1918 márciusának elején jelent meg az első dokumentált eset az Egyesült Államokban, Kansasban. Az első nyilvántartott esetet 1918. március 11-ére datálják (Fort Riley-i katonai bázis), ahol összesen 522 katona került a gyengélkedőre. A spanyolnátha ez időben sújtott le New York városára. 1918 tavaszán, áprilisban és májusban elterjedt Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban. Mint tudjuk, kizárólag a spanyol újságok írtak a betegségről, így a járványt spanyolnáthának nevezték el. Az emberek 30–40 százaléka megfertőződött. A megbetegedések rendkívül magas száma miatt szükségkórházakat nyitottak a fertőzöttek elkülönítésére. Terjedése úgy alakult, hogy májusban Észak-Afrikát, Indiában Bombayt sújtotta, júniusban Kínában tombolt, majd júliusban Ausztráliában regisztrálták az első eseteket.
2. hullám: 1918 őszén a járvány elérte a csúcspontját. 1919. január végére már jelen volt minden országban. Halálos kimenetelét a kutatók szerint a vírus mutánstörzse okozta, amelyet Plymouth kikötő városából szállítottak a hajók a Sierra Leone-i Freetownba és Bostonba. A terjedése a hadsereg mozgását követte. Szeptemberben terjedt Észak-Amerikából Közép- és Dél-Amerikába, ezzel egy időben Nyugat-Afrikából Dél-Afrikába. (Martini et al., 2019)
1918. szeptember végére elérte Lengyelországot és Oroszországot is, ahonnan az epidémia egész Észak-Ázsiában elterjedt. Októberre eljutott Kínába is. Számos európai ország helyi hatóságainak intézkedései megerősítették az általános rendelkezéseket, például a nyilvános találkozóhelyek megszüntetését és a nyilvános ülések felfüggesztését. (Martini et al., 2019) A világjárvány okozta legtöbb haláleset a második hullám idején következett be.
3. hullám: 1919 elején jelent meg, amikor a háború utáni béketárgyalásokat tartották. 1919 januárjában a harmadik hullám New Yorkba ért, és Párizst is sújtotta.
4. hullám: néhány történész azt állítja, hogy a negyedik hullám 1920 elején következett be (Jepsen et al., 2018), mivel egyes helyeken az influenza fennmaradt vagy visszatért (például Skandináviában és a Dél-Atlanti-óceán szigetein) (Mueller, 2002). A betegség fertőzési aránya magas volt… (Taubenberger, Morens, 2006).
A spanyolnátha kapcsán az első hivatalos megelőző intézkedéseket 1918 augusztusában hajtották végre, mint például: a gyanús esetek kötelező bejelentése, a közösségek (iskolák és laktanyák felügyelete), maszk viselése, figyelmeztetések, reklámtáblák. A járvány terjedésének okai közül íme néhány: katonák gyors mozgása, a betegség lehetséges fő terjesztője; nem történt meg a nyilvános helyek fertőtlenítése; az államok nem reagáltak összehangoltan; nem volt elegendő munkaerő, illetve felszerelés a kezeléséhez; intenzív ellátás és mechanikus / mesterséges / gépi ventiláció szintén nem álltak rendelkezésre; az orvosi ellátás nem tudott lépést tartani az egyre meredekebben növekvő esetszámokkal; gyerekcipőben jártak a virológiai kutatások; nem léteztek olyan diagnosztikai tesztek, amelyek tesztelhetnék az influenzafertőzést; influenzavírus-ellenes gyógyszerek nem álltak rendelkezésre.
„Az 1918-as pandémiás influenza gyakran súlyos és gyors klinikai lefolyással járt. A betegség vírusos és szekunder bakteriális tüdőgyulladást váltott ki. Néhány orvos gyors klinikai lefolyást jelentett, a halál a kórházba történő bejutást követő 24–48 órán belül bekövetkezett. A halálozási arány meghaladta a kapacitásokat.” (Jester et al., 2018)
A spanyolnátha a szervezet minden részét támadta. A tünetek közé tartozott a nehézlégzés, a bőr elszíneződése – gyakran szinte fekete volt a betegek bőre a halál beálltakor. A betegeknek kihullottak a fogai és a hajuk. Szédültek, álmatlanságban szenvedtek, elveszítették a hallásukat vagy a szaglásukat, esetleg a látásukat. A legtöbbjük ezek mellett még depresszióban is szenvedett.
Az, hogy több tíz-, akár százmillió halálos áldozata volt a spanyolnáthának, gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem nagyon volt menekvés előle: rangra, iskolázottságra, társadalmi státuszra tekintet nélkül vitte sírba a kór a fertőzötteket. Országonként hosszan lehetne sorolni, hogy kik azok a hírességek, politikusok, művészek, akik a pandémia áldozatául estek, a következő személyeket szeretném tágabb értelemben ismertetni sorozatunk következő részeiben: Karinthy Frigyes első felesége, Judik Etel (színésznő), Kaffka Margit (költő, író), kevesen tudják, de Ady Endre is ennek a kórnak az áldozata, Pártos István (hegedűművész), Csontváry Kosztka Tivadar (festőművész), ifj. Tisza István, Mednyánszky László (festő), IV. Károly osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója. A nemzetközileg ismert személyiségek közül: Guillaume Apollinaire (költő), Edmond Rostand (író), Gustav Klimt (festőművész), Egon Schiele festőművész és családja, és még sokan mások…
Első részünk záróakkordjaként álljon itt egy fontos felismerés: a 20. század elején a Nagy Háború, valamint a spanyolnátha megbélyegezte a jövőt. A politika elhibázott, ködös világában a kultúra és a kultúrába vetett bizalom vitte tovább a társadalmat. A tematika adott volt, háború, betegség, járvány, Trianon, új helyzetek… A túlélő költők, írók, művészek lettek az új messiások! Úgy tudták lelkesíteni és serkenteni az embereket, hogy az ilyen tragédiák sokasága is feloldozásra került. Jelen pillanatban is a kultúrát kellene megfogni, esélyt adni neki, hogy a kultúra legyen a társadalmi iránytű, a szellemi szabadság legfontosabb eszköze, hiszen ezzel tudjuk felívelni az emberiséget. Ha visszatekintünk az időben 100 évre, akkor a művészeink, alkotóink nevét fedezhetjük fel inkább, nem pedig a percemberkék névsorát ismerjük, nem a „szürke eminenciások” nevei lettek márványba vésve, akik ebben a nagy tragikus vízhozamban csak az árral úsztak, hanem azokat dicsőítjük, akik letették a hidakat. Ezt kell követnünk napjainkban is, hidakat kell vernünk. A kultúra hídjait emberek, társadalmak között.
(Folytatjuk.)
