nagykilenced

2021.03.19. 09:54

„Szent Józsefet az ő legfőbb erénye, az engedelmessége tette naggyá”

A harmadik alkalommal folytatódott a nagykilenced szerda este a nagyváradi Szent József-plébániatemplomban. A szentmise meghívott szónoka és főcelebránsa Mihály Balázs micskei plébános volt.

Ciucur Losonczi Antonius

Ferenc pápa 2020. december 8-án tette közzé Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelét abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a katolikus egyház védőszentjévé. Az egyházfő egyúttal meghirdette a Szent József-évet, mely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ez előtt tisztelegve hirdette meg Jézus nevelőapjának évét Ferenc pápa, aki köztudottan nagy tisztelője Szent Józsefnek. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében nagykilenceddel ünneplik meg az évet, amelyet az egyházmegye Szent József tiszteletére szentelt legnagyobb plébániatemplomának közössége és plébánosa, Bărbuț Péter kezdeményezett az Erdélyi Mária Rádió, és annak műsorigazgatója, Karácson Tibor közreműködésével. Folyó évben a januártól szeptemberig terjedő időszakban, minden hónap harmadik szerdáján emlékeznek meg különleges módon Szent Józsefről szentmise bemutatásával, a rózsafüzér elimádkozásával férfiak vezetésével, egy tanúságtétellel, valamint szentségimádással. A harmadik imaalkalom témája március 17-én az engedelmesség volt.

Az ünnepi szentmise szónoka, Mihály Balázs micskei plébános arra hívta fel a figyelmet: amikor Isten próbára tette a hitét, Ábrahám csendes, panasztalan engedelmességgel kiállta ezt az emberfeletti kihívást. Isten iránti szeretete és hódolata az engedelmességben jutott kifejezésre. Érdekes elgondolkodni azon, hogy működik-e bennünk ilyen ábrahámi engedelmesség, le tudnánk-e mondani a számunkra legdrágább személyről? Mert ha nem, akkor még nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy Isten iránti szeretetünk erősödjön, hogy ő legyen számunkra az első mindenkor, minden körülmények közt.

A Biblia szerint Szent József igaz ember volt, s ez a jelző rokona az engedelmességnek, ami nem más, mint meghódolás, saját magunknak az alávetése a felettesünknek, elöljárónknak azzal, amivel tartozunk. Vagyis egy erény, ami különbözik az igazságtól, mivel utóbbi a felek egyenlő viszonyát rendezi, míg az engedelmesség az egyenlőtlenséget feltételezi a feljebbvaló és az alattvaló közt – magyarázta a tisztelendő. Engedelmességgel tartozunk a Jóistennek, mert ő teremtett bennünket, ahogyan Ábrahámot és Józsefet is, és mert tőle kaptuk az élet utáni legnagyobb ajándékot, a szabad akaratot. És engedelmeskednünk kell neki azért, mert megváltottak vagyunk, és akaratunk alávetése az Úr akaratának a hála előcsarnoka. Engedelmességet a szentektől tanulhatunk, mint például Szent Józseftől, és fontos ennek gyakorlása, a tudatos megélése, mert másképp a társadalomban összevisszaság és bűn lenne, ami mindenkinek fájdalmat és rosszat okozna. De az engedelmességnek vannak korlátjai is, nem kell engedelmeskednünk akkor, ha ez ellentmond az egyházi vagy világi törvényeknek.

Mit is tett József? Nem a saját akaratát követte, nem bocsátotta el titokban Máriát, hanem engedelmeskedett és megcselekedte azt, amit Isten kért tőle, semmi „miért”-nek, „de”-nek, „vajon”-nak és „talán”-nak nem volt helye az ő életében. Tudatában volt annak, hogy Isten iránti engedelmességéből lelki béke származik. „Szent Józsefet az ő legfőbb erénye, az engedelmessége tette naggyá. Tanuljunk tőle feltétel nélküli engedelmességet, éljük meg mindennapjainkat vele, kérve közbenjárását” – tanácsolta Mihály Balázs atya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában