Pénzmosás és kegyetlenség rejlik az új „kóbor-terv” mögött

Pikó Stefánia

Február elején írtunk arról, hogy az állatvédők tiltakoznak a jogszabály-módosítás ellen, melynek értelmében a nagyváradi sintérek megyeszerte bárhol bármelyik önkormányzattal szerződést köthetnek, függetlenül attól, hogy hány kilométerre van az adott menhely a településtől. Azóta Ilie Bolojan, a megyei tanács elnöke megegyezett Nagyszalonta, Élesd, Margitta és Belényes önkormányzataival, nyílt utat biztosítva az új tervnek. „Megegyeztünk annak érdekében, hogy Bihar megye az év második felére valóban az unió része legyen, azaz ne legyenek kóbor kutyák” – fogalmazott Nagyvárad egykori polgármestere.

A terv szerint az említett településeken ideiglenes menhelyeket építenek meg, ahonnan majd továbbszállítják a 25 különböző településről begyűjtött állatokat a nagyváradi Grivei menhelyre. A partner önkormányzatok 150.000 lejt fognak kapni az ideiglenes menhelyek kialakítására, emellett feladatuk lesz a gazdás állatok sterilizálása és mikrocsipeltetése.

Felmerül azonban a kérdés, hogy egy teljesen új, és nem kevés pénzbe kerülő infrastruktúra kialakítása helyett miért nem támogatják inkább a már meglévő menhelyeket, hogy bővíteni tudják a befogadóképességüket – erről beszélgettünk Ráksi Máriával, aki a nagyszalontai Inocente Alapítvány vezetője, férjével együtt pedig egész életüket annak szentelik, hogy minél több állat életét tudják megmenteni. „Nálunk most 300 kutya van, a Griveiben körülbelül 70. Vajon miért?” – tette fel a kérdést, majd rámutatott, hogy ez nem azért van, mert ne lennének állatok az utcán, hanem részben azért, mert a Grivei menhelyen még mindig elaltatják a befogott kutyákat, „ötöt elaltatnak, egyet meghagynak”. Munkájukat pedig senki nem ellenőrzi – jegyezte meg.

A Grivei menhelyről egyébként a napokban hoztak ki két kutyakölyköt. A kölykök súlyos fertőzéses betegséggel kerültek ki onnan, néhány napos bentlét után, egyikük pedig már el is pusztult. Ilyen és ehhez hasonló esetek nem egyszer fordultak már elő, tudtuk meg egy másik állatvédőtől.

Ráksi Mária azt is elmondta, hogy a projekt igazából nagy pénzmosásnak nevezhető, hiszen ahelyett, hogy ivartalanítási és egyéb állatvédelmi kampányokkal foglalkoznának, ami jóval kevesebb pénzbe kerülne, inkább építkeznek, sintéreket fogadnak fel, speciális autókat vásárolnak majd. Jóval egyszerűbb volna támogatni a már meglévő menhelyeket, hiszen ha példának vesszük Nagyszalontát, láthatjuk, hogy már két, több száz férőhelyes menhely is létezik itt, ugyanígy Belényesen is van egy menhely például. Ezek a menhelyek önállóan tartják fenn magukat, adományok és a tulajdonosok saját pénzéből. Az állatvédők nem kérnek pénzt az állatok befogásáért, ellenben a sintérek 600–700 lejt is felszámítanak egyetlen kutyáért, úgy, hogy ebben sem etetés, sem eltartás nincsen, egyszerűen csak a befogás és az elszállítás.

Elavult módszerek

A befogás kérdése újabb problémákat vet fel, ugyanis, ahogyan Ráksi Mária is rámutatott, a gyerekek, de akár a felnőttek számára is traumatikus, sokkoló élmény lehet, ahogyan az elavult módszerekkel dolgozó sintérek befogják az állatokat. „Földhöz vágják, a kutya visít, néha még szörnyet is halnak félelmükben. Barbár, elavult módszer, amit az éppen utcán lévő gyerekeknek is látniuk kell. Itt, Szalontán korábban volt már rá példa, hogy a lakosság kérte, hogy vessenek ennek véget emiatt, és akkor abba is hagyták. Most pedig megint itt tartunk, ahelyett, hogy fejlődnénk” – fogalmazott.

Az sem minden esetben biztos, hogy a sintérek által befogott kutyák egyáltalán eljutnak a telepekig. Ahogyan februárban Kosztin Ildikó, az Animal Shields Alapítvány vezetője lapunknak elmondta, a távolabbi kiszállás előnye, hogy a hosszú úton valahol kiengedik a begyűjtött kutyákat, természetesen miután lefotózták őket befogva, és megkapták értük a pénzt. A 8–10 kutyából megtartanak legfeljebb kettőt, hármat, a többit vagy kiengedik útközben, vagy valahogyan végeznek velük. Onnantól kezdve, hogy elhozták őket az adott településről, egyik önkormányzat sem fogja számon kérni őket arról, hogy hová vitték a kutyákat és mit csináltak velük.

A kulcs az ivartalanítás

Tizenhét évvel ezelőtt, 2004-ben lépett életbe a törvény, mely kimondja, hogy minden kutyatulajdonosnak kötelessége ivartalanítani a kutyáját; ha nem teszi meg, akkor éves adót kell fizetnie az állatért. Ugyanekkor döntöttek arról is, hogy kötelező az állatok mikrocsipeltetése is. Mindez annak érdekében, hogy a lehető legjobban kontroll alatt tudják tartani a kutyák elszaporodását. A csipeltetés azért jó, mert az emberek nem tehetik csak úgy utcára az állatokat, ugyanis azokat befogáskor be tudják azonosítani, és meg tudják keresni a tulajdonost, hogy számon kérjék. „Ha ezt a törvényt betartatták volna az emberekkel, akkor most nem tartanánk itt, nem lenne egyetlen kóbor kutya sem, és nem lenne szükség erre az egészre” – hangsúlyozta Ráksi Mária. Hozzátette, hogy szerinte jóval hasznosabb volna tájékoztató kampányokat indítani az ivartalanítással kapcsolatban, vagy konkrét akciókat indítani, semmint ekkora projektbe kezdeni.

Az állatvédő egyesületek az elmúlt években azon dolgoztak, hogy leleplezzék a törvénytelen keretek között zajló sintérkedést, és nem egyszer nyertek pert, ha más megyéből vagy több mint 60 kilométeres távolságból ideérkezett sintérek ügyében indult eljárás – addig, amíg egy per zajlik, nem is folytathatják a tevékenységüket, de a per elvesztése is kellemetlen. Az állatvédők szerint ezért akarták – és sikerült is nekik – legalizálni a fentebb vázolt eljárást, hogy ne találjanak rajtuk „fogást”.

Fotók: A szerző felvételei