A Szent László templom megmentőire emlékeztek

Ciucur Losonczi Antonius

Veszélybe került 1964-ben a nagyváradi Szent László plébániatemplom: városrendezési tervre hivatkozva a kommunista, ateista szemléletű hatóság valójában le akarta bontatni. Május 17-én, pünkösd vasárnapján dr. Daszkál István helyettes plébános felolvasta az egyházmegyei hatóság levelét, és másnap estére hirdette meg az „utolsó” szentmisét. Pünkösdhétfőn egész nap imádkoztak a hívek, és a mise után sem hagyták el a templomot, nyíltan megvallva hitüket. Hiába jelentek meg a titkosszolgálat képviselői, és voltak razziák a városban, az emberek (nemcsak katolikusok és magyarok, hanem más felekezetűek és nemzetiségűek is) körülvették a templomot, gyertyákat gyújtottak, imádkoztak, vallásos énekeket énekeltek és őrködtek. A bontásra kivezényelt kőművesek nem mertek munkájukba belekezdeni. Végül a három napig tartó ellenállást a hatóság is tiszteletben tartotta, és a templom megmenekült.

Erre a hős cselekedetre emlékeztek az idén is Nagyvárad-Újvároson, pünkösdhétfőn. „Számunkra ez egy különösen fontos nap, gazdag örökség. Hálát adunk azért, hogy van templomunk, ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel emlékezünk és gondolunk azokra – legyenek élők vagy már Istennél lévők –, akik annak idején a megvédését akár kisebb, akár a legnagyobb áldozatok árán is vállalták. Egy templom jelenti a lelki életben való rendszerességet és pontosságot is. A harang a hívó szavával hirdeti: ne csak akkor menjünk templomba, amikor kedvünk van hozzá, és az idő jelzésén túl arra is figyelmeztet, hogy mindig Isten legyen az első a mi életünkben” – fogalmazott Pék Sándor esperes-plébános.