2021.08.31. 09:45
Újra lesznek közvécék Nagyváradon
Nagyvárad egyik komoly hiányosságán akar enyhíteni a polgármesteri hivatal műszaki osztálya: környezetbarát és öntisztító közvécéket akar kihelyezni a belvárosban és a parkokban.
Pap István
Környezetbarát közvécék
A városban gyakorlatilag megszüntették a közvécéket, ezért is örvendetes a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának a terve, mely a belvárosba és a parkokba öntisztító, környezetbarát illemhelyeket akar kihelyezni. A bizottság a gyűlésén több, főként az európai nagyvárosokban is használt modellt tanulmányozott, és végül négy modell beszerzésére adta elvi beleegyezését: két típusú toalett a belvárosban, másik két típusú illemhely pedig a parkokban kap majd helyet. A tervek szerint tíz környezetbarát illemhelyet fognak beszerezni. A kiírás szerint ezek öntisztító és minden használat után önfertőtlenítő illemhelyek kell, hogy legyenek, illetve mozgáskorlátozott személyek számára is hozzáférhetőek. További elvárás, hogy a toalettbe való belépést 50 banis pénzérmékkel és kártyával lehessen megoldani. A tenderkiírás magába foglalja majd az illemhelyek karbantartásának a biztosítását is.
Egyéb projektek
A polgármesteri hivatal közleménye megemlíti azt is, hogy további 2132 négyzetméterrel bővíti Szentandrási úti gyártócsarnokát az Optimedia cég, a terv szintén megkapta a bizottság jóváhagyását. Nadia Bujan fehérorosz fotóművész nagyváradi kiállításának sikerén felbuzdulva a Varadinum Foto Club 1x2 méteres kiállítási pannók kihelyezésére kért és kapott engedélyt a városrendezési bizottságtól a Szent László térre. A Varadinum Foto Club kéthetente tervez fotókiállításokat szervezni a főtéren, mind a szervezés, mind pedig a pannók karbantartása a klub feladata lesz.