„Nem mindegy, hogy miként viszonyulunk egymáshoz”

Ciucur Losonczi Antonius

A jelenlevőket Nagy Gabriella, a Művészeti Líceum igazgatóhelyettese köszöntötte, majd dr. Pálfi József szólt az egybegyűltekhez. A nagyvárad-réti református lelkipásztor János evangéliumából idézte azt a részt, ahol Keresztelő Szent János bizonyságtételéről hallunk, aki nem restellte a maga korában azt, hogy rámutasson a világ világosságára, amelyik volt, van és mindenkor lesz. „Ez volt János tanúságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: kicsoda vagy te? Ő nem tagadta, hogy nem ő a Krisztus, ezért ismét megkérdezték tőle: hát akkor kicsoda vagy? Illés vagy akkor, vagy próféta? Mire János így felelt: Kiáltó szó vagyok a pusztában, egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondta Ézsaiás. Másnap pedig látta János Jézust odamenni, és így szólt: íme az Istennek báránya, aki elveszi a világ bűneit” – idézte a Biblia sorait a lelkipásztor.

Egy örök és jó kérdés, amikor valaki által felmerül az, hogy kicsoda vagy te valójában? – hangsúlyozta a tiszteletes. Éveknek, vagy talán évtizednek is el kell telniük ahhoz, hogy az ember valamilyen jó választ tudjon adni – tette hozzá, majd egy történetet olvasott fel magyarázatképpen. Ez arról szólt, hogy egy korábban virágzó, a társadalomra nagy hatást gyakorló kolostor nehéz helyzetbe került. Mindössze öt szerzetes élt már csak ott, mind idősek. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a közösség halálra volt ítélve. Pár mérföldnyire lakott egy nagyon öreg remete, akit sokan prófétának tartottak. A szerzetesek elmentek hozzá, hátha valami jó tanáccsal tud szolgálni. Szívesen fogadta kunyhójában őket a remete, de amikor előadták látogatásuk célját, a házigazda csupán szánakozó egyetértést tanúsított. Sajnos nem tudom, hogyan menthető meg a ti közösségetek, csak azt tudom mondani nektek, hogy egyikőtök Isten angyala , jelentette ki. Mire a szerzetesek csalódottan távoztak, illetve össze is zavarodtak a kissé rejtélyes választól. Hónapig ezután azon gyötrődtek: mi van, ha tényleg Isten angyala egyikőjük, s ha igen, vajon melyikük az, mégis kire gondolhatott a remete? S ahogy így elmélkedtek magukban, lassan kezdtek megkülönböztetett figyelmet tanúsítani egymás iránt, annak reményében, hogy bármelyikük lehet az, akire Isten azt a feladatot bízta, hogy az angyala legyen. Közben mások is elkezdték tisztelni őket, a helynek különleges vonzereje lett, jönni kezdtek az emberek. Egyre több látogató érkezett, fiatalok csatlakoztak a közösséghez, s a remete ajándékának köszönhetően ismét fellendült a kolostori élet, mely a lelkiség központja lett. „Annyira nem mindegy tehát az, hogy miként viszonyulunk egymáshoz, tekintünk egymásra” – vonta le a következtetést dr. Pálfi József.

Az ünnepségen közreműködött két diák, Szakács Panna (fuvola) és Kulcsár Tamás (szavalat), a Béres Csilla tanárnő által felkészített énekkar, valamint a Lukács Annamária tanárnő vezényelte nagykórus.