2022.12.01. 16:17
Piranhát találtak a Sebes-Körösben
Vörös hasú piranha példányt találtak a Sebes-Körösben a nagyváradi Centenáriumi híd közelében. A Környezetvédelmi Őrség vizsgálatot indít az ügyben.
Forrás: Ebihoreanul
BN-összeállítás
A rendkívül agresszív és falánk halra szerda délelőtt 10–11 óra között bukkant két váradi illetőségű személy, számolt be az esetről az ebihoreanul.ro portál. „A városközpont egyik horgászhelyét akartuk megtisztítani a Körös bal partján, a Centenáriumi hídtól lefelé. Egy adott pillanatban, miközben rongyokat és egyéb szemetet távolítottunk el a partról, megláttuk a piranhát a víz felszínén lebegni. Már el volt pusztulva, de nem hosszú ideje múlhatott ki” – magyarázta a portálnak az egyik váradi, aki társával együtt értesítette a környezetvédelmi őrséget. „A piranha nagyon agresszív és nagyon falánk. Ha elszaporodna a Körösben, az az egész faunára nagy veszélyt jelentene, mert felfalnák az összes többi halat” – tette hozzá.
A helyszínre kiszállt maga a környezetvédelmi őrség vezetője, Sever Șerbănescu, aki megerősítette azt, hogy a talált hal valóban egy vörös hasú piranha, az Amazonas vidékéről származó halfaj. Az igazgató aggodalmat keltőnek nevezte az esetet, és értesítette a Halászati és Akvakultúra Ügynökséget, valamint a Védett Természeti Övezetek Ügynökségét is. „Ellenőriznünk kell, hogy vannak-e más piranhák a Körösben, illetve, hogy netán vannak-e a Pecében is. A Körösben a jelenlegi alacsony hőmérsékleten nem élnének meg, de a Pecében termálvíz van, ott megmaradhatnak és akár el is szaporodhatnának, ami komoly következményekkel járna a patak élővilágára” – fogalmazott az intézményvezető. Șerbănescu hozzátette, hogy megpróbálják kideríteni, ki dobhatta a piranhát a Körösbe, és a kisállat-kereskedéseket is végigjárják, hogy kiderítsék, vannak-e üzletek, ahol ilyen halat értékesítenek.
Ez már a második eset, amikor egzotikus állatok bukkannak fel a városban: októberben egy rogériuszi hulladékgyűjtő pontnál talált valaki három pitont egy szemétkukában.