Az iskolai kiégéséről tartottak előadást az MCC-nél

Ciucur Losonczi Antonius

A házigazdák nevében Bodnár Petra köszöntötte a pedagóguskonferencia résztvevőit, majd Fugel Edina, a Mathias Corvinus Collegium erdélyi szakmai tevékenységért felelős igazgatója beszélt arról, hogy „az MCC ott kezdődik, ahol a közoktatás véget ér”. Kijelentette: a jelenlevők együttműködésében bízva, illetve a visszajelzéseikre is támaszkodva a tehetséges magyar diákok érdekében dolgoznak.

A meghívott Jagodics Balázs tanácsadó szakpszichológus, a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa beszámolt arról, hogy a kutatómunkája elsősorban a kiégési szindróma iskolai előfordulására irányul. Szerinte arról kevés szó esik, hogy a kiégés változatos tünetei akár egyszerre érinthetik az iskolában a pedagógusokat és a diákokat is, hiszen nemcsak a tanárok munkahelyi fásultságára, hanem a gyerekek iskolai kiégésére is látunk példákat. Az előadásának ezért az volt a célja, hogy rávilágítson a kiégés kialakulásának okaira, és megmutassa a leküzdéséhez használható eszközöket.
Elmélkedését egy képpel illusztrálta Jagodics Balázs, mely kétféle embert ábrázolt: az egyiken látszott, hogy megfáradt, lehangolt, nincs kedve semmihez, míg a másikról sugárzott az életöröm, elemében volt, vidám és lelkes. Megjegyezte: ha egy tanár motivált, szenvedéllyel és energikusan oktat, ez „átragad” a diákjaira is, és gyorsan eltelik az az óra. De tanárnak lenni nehéz, embert próbáló feladat, mert sok törődéssel jár mások iránt. Ha pedig valaki sokat ad önmagából, és nem tud feltöltődni, ennek a kiégés lehet az egyik lehetséges következménye egy idő után. A kiégést amúgy Herbert Freudenberger amerikai–német pszichiáter határozta meg 1974-ben, de a magyar Selye János által felvázolt stresszreakció is ide kapcsolódik. A fő oka a kiégésnek az, hogy miközben a veszélyhelyzetekben a szervezet reakciója a régi, a stresszorok újak és állandósultak. Mert míg az őskorban jött a tigris, az ősember stresszes állapotba került, és megölte, valószínűleg ez egy jó darabig nem ismétlődött meg, napjainkban azonban folyamatos nyomásnak vagyunk kitéve. Ez pedig kimerítő, aminek biológiai következményei lesznek, illetve testi tünetei is, magyarázta a szakember. Érzelmi kimerülés, teljesítmény csökkenés és elszemélytelenedés lép fel – utóbbi azt jelenti, hogy egyre kevésbé érzünk empátiát mások iránt. Eltűnik a lelkesedésünk, és még ha sikereket érünk is el, ezeket is inkább rutinosan elkönyveljük ahelyett, hogy motiválna bennünket.
Jagodics Balázs hangsúlyozta: ha csak egy rossz napunk volt, nem kell még attól félnünk, hogy kiégtünk, ha azonban az elégedettség hiánya és a kiüresedés érzése állandósul, akkor már baj lehet. Általában úgy alakul ki, hogy eleinte nagy a lelkesedés, az idealizáció, jellemző a munkánkkal való túlzott azonosulás. Azonban csalódhatunk, ez frusztrációt vált ki, végül pedig apátiába esünk. A kiégés elkerülhető egy támogató vezetővel, a döntési autonómiával, segítő visszajelzésekkel, új célok kijelölésével, a fejlődésünk megélésével és támogató társas közeggel. Nem mindegy azonban, hogy kihez fordulunk –valakihez, aki szintén panaszkodik és már ketten ücsörgünk a gödör alján, vagy olyasvalakihez, aki létrát nyújt nekünk, hogy kimásszunk, fogalmazott a meghívott.