Ellentmondás

2023.06.06. 16:08

Következetlen az új KRESZ alkalmazása

Meglehetősen ellentmondásos helyzeteket teremt a romániai KRESZ módosítása, mely megváltoztatta a körforgalomban való közlekedés szabályait, mert ezzel egy időben nem festették át a körforgalmak előtti közúti útburkolati jelzéseket. Így olyan autóvezetők is bírságot kapnak, akik a KRESZ-módosításoknak megfelelően közlekednek.

Illusztráció

Forrás: Google Maps

Pap István

Koccanásos baleset történt május 23-án a Váradszőllős végében lévő körforgalomban. Egy magyarországi jármű vezetője Szentmárton irányából jőve hajtott be az egyes sávban a körforgalomba, és a harmadik kijáratnál hajtott volna ki az Ugar/Ogorului utcára Szentandrás felé. Mellette a 2-es sávban egy motorkerékpár jött szintén Szentmárton felől, és Nagyvárad irányába haladt volna tovább, azaz a második kijáratnál hajtott volna ki, de a két jármű a körforgalomban összeütközött. A rendőrségi jegyzőkönyv alapján az autóvezető volt a hibás, mert a rendőr megítélése szerint balra kanyarodott és nem vette figyelembe a körforgalom bejáratánál az aszfaltra felfestett iránymutató jelzéseket, amelyek szerint az egyes sávból csak jobbra és egyenesen lehet továbbmenni, míg a 2-es sávból egyenesen és balra lehet tovább haladni. A megbírságolt magyarországi autós azért kereste meg szerkesztőségünket, mert olvasta a romániai KRESZ módosításáról szóló cikkünket, és megítélése szerint nem ő volt a vétkes a balesetben.

 

Több szakértőt is kérdeztünk az ügyben, akik egymástól függetlenül egybehangzóan azt nyilatkozták lapunknak, hogy a rendőr tévesen ítélt ebben az esetben, még a régi KRESZ-t alkalmazta, nem pedig az újat, mely kimondja, hogy a körforgalmakban a járművezetőknek be kell tartaniuk a forgalmi sávokban való közlekedés szabályait, és a kereszteződés elhagyásakor időben jelezniük kell, illetve meg kell bizonyosodjanak arról, hogy ezt megtehetik a forgalom zavarása és a többi közlekedő biztonságának veszélyeztetése nélkül. A baleset leírásából és a jegyzőkönyvhöz csatolt rajzból az általunk megkérdezett szakértők azt következtették ki, hogy az új Kresz értelmében az 1-es sávban közlekedő autós nem váltott sávot, ezzel szemben a 2-es sávban haladó motorkerékpáros volt az, aki a saját sávját elhagyva ki akart hajtani a körforgalomból a második kijáratnál, ezért neki kellett volna előzőleg megbizonyosodnia arról, hogy biztonságban elhagyhatja-e a sávját. Ami pedig a körforgalmak bejáratánál felfestett közúti irányjelzőket illeti, amire a rendőrség hivatkozott, a tapasztalt autósok szerint azok pusztán javaslatok, de nem kötelezik a járművezetőket arra, hogy csak a felfestés által jelölt irányba haladhatnak. Csakúgy, mint bármilyen úton vagy kereszteződésben, csak a felfestett záróvonal, illetve a megfelelő közúti jelzőtábla tiltó erejű, ami azt jelenti, hogy a vétkesnek ítélt autó vezetője szabályosan haladt saját sávjában a harmadik kijárat felé, mert nem tiltotta semmi azt, hogy arra menjen. Ráadásul a körforgalomban történő közlekedés módosításának a lényege éppen az, hogy amikor a jármű irányt vagy sávot vált, akkor elsőbbséget kell adnia. Ez a körforgalmakban eddig vitatható volt, mert úgy is lehetett értelmezni, hogy aki a 2-es sávból, azaz a körforgalom közepéből jön, annak elsőbbsége van akkor is, ha sávot vált, de a módosítás nyomán a belső sávban haladónak figyelnie kell, amikor kimegy a körforgalomból, hogy az 1-es sávban van-e jármű, és elsőbbséget kell adnia neki.

A felfestés a gond

Mint azt korábban Somogyi Imre nagyváradi autóvezetés-oktató jelezte, az új szabályozás könnyen megzavarhatja a gépkocsivezetőket – és a mostani eset után hozzátehetjük, a rendőröket is –, hiszen a körforgalmak előtti iránymutató útburkolati jelzésekről nem rendelkezik a törvénymódosítás, tehát sokak számára nem világos, hogy a sávközlekedés szabályait, vagy az iránymutató jelzéseket kell-e követni. Véleménye szerint a törvénymódosítás után az összes felfestést, főleg a körforgalmak bejárata előtt lévő iránymutató nyilakat is át kellene festeni. Ez azonban nem történt meg, emiatt pedig – tehetjük hozzá – a jövőben is sok téves rendőrségi ítélet várható a körforgalomban történő balesetek esetében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában