Beszámoló

2023.11.27. 17:08

Pece-parti műhely: Kelemen István megfigyeléséről

Plainer Zsuzsa antropológus és Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros szakemberek voltak a Pece-parti műhely első kiadásának meghívott vendégei.

Forrás: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Pikó Stefánia

A Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában, november 23-án megszervezett beszélgetés főszereplője Kelemen István volt, a váradi társulat egykori színművésze, akit, mint kiderült, szigorú megfigyelés alatt tartott a Securitate annak idején. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet, a Holnap Kulturális Egyesület és a Szigligeti Színház közös szervezésében megtartott Pece-parti műhely során a jelenlévők részleteket tudhattak meg Kelemen István megfigyeléséről, ugyanis Plainer Zsuzsa ebben a témában végzett kutatást, amelyről ezúttal számolt be.

Plainer Zsuzsa kutatásának forrásai között nem mellékesen olyan dokumentumok is szerepeltek, amelyekhez a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által fért hozzá. Bár ezekből sem árulhatott el mindent, ugyanis titoktartási szerződést írattak vele alá, volt miről mesélnie. A beszélgetés végén került sor például a besúgók említésére, amely kapcsán elmondta, nem nevezhet meg konkrét személyeket, de az mindenképp érdekes, hogy mindenféle besúgója volt Kelemen Istvánnak. Volt román nemzetiségű, aki feltehetőleg a színház adminisztratív személyzetének volt a tagja, és voltak magyarok is, olyan is, aki a művészek közé tartozott, és olyan is, aki a család barátja volt.

A jelentések kapcsán megtudhattuk, voltak olyanok, amelyek hihetetlen, abszurd történeteket tartalmaztak, de voltak olyan jelentések is, amelyek kizárólag csak pozitívumokat fogalmaztak meg Kelemen Istvánnal kapcsolatban, és egy besúgó az iratok szerint nem járt sikerrel, ugyanis Kelemen István és családja hamar gyanakodni kezdett az illetőre, és onnantól kezdve ehhez mérten kommunikáltak a jelenlétében.

Plainer Zsuzsa fontosnak tartotta mindehhez hozzátenni, hogy a megfigyeléses történetek kapcsán hajlamosak vagyunk arra az egyetlen emberre gondolni, akit megfigyeltek, pedig ebben az esetben is egy egész család meghurcolásáról van szó, sőt, tudvalevő, hogy rajta keresztül indult el Szabó Ódzsa megfigyelése is. A dosszié alapján egyébként az antropológus arra a következtetésre jutott, hogy a megfigyelők nem igazán értették, hogy hogyan működik a színház. Kelemen István és Szabó Ódzsa egyik telefonbeszélgetése kapcsán, amelyet lehallgattak, csak annyit írtak a jelentésben, hogy a színházról beszélgettek.

Kelemen István megfigyelésének voltak azonban súlyosabb mozzanatai is. A mondvacsinált vádak alapján házkutatást is végrehajtottak otthonában, illetve egy alkalommal a borsi határátkelőnél az autójukat is átkutatták, és elvettek tőle egy füzetet, amelyikben színháztörténeti feljegyzések voltak. A Kelemen család végül megelégelte mindezt, és Magyarországra költözött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában