Közbeszerzés

2023.11.13. 14:39

Várják az aluljáró-építőket

Forrás: PMO

Pap István

A nagyváradi önkormányzat meghirdette a közbeszerzési eljárást a Körös/Vladimirescu és a Vitéz/Decebal út kereszteződésébe tervezett közúti aluljáró megépítésére, illetve a Körös utca négysávosra szélesítésére. Az önkormányzat közzétette a munkálatra vonatkozó ajánlattételi felhívást, melynek regisztrációs kódja: 4230487/2023/52. Az ajánlatok benyújtásának határideje az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) 2023. december 15., 15 óra. A polgármesteri hivatal közleményében azt írja, hogy a város forgalmának és zsúfoltságának enyhítése érdekében hoznak létre úgynevezett mobilitási folyosókat. Ezek egyike a Körös és a Mester utcai folyosó kialakítása, amely magába foglalja az említett aluljáró építését a Körös utca és a Vitéz út kereszteződésében, a Körös utca négysávosra szélesítését, egy közúti aluljáró építését az Oneștilor és a Körös utcák kereszteződésében, a Lăpușului utca négysávosra bővítését, valamint egy felüljáró építését a Mester utcán a körgyűrű és a vasút felett. A Körös-Vitéz utcai aluljáró a Körös utcán halad majd a Vitéz út alatt. Ugyanennek a munkálatnak a keretében megoldják a gyalogos átkelést is: gyalogos aluljárót építenek a Vitéz út alatt. A beruházás becsült értéke 58.916.882 lej áfa nélkül. A pályázattal kapcsolatos további információk a www.e-licitatie.ro honlapon találhatók, a pályázati kiírás kódja: CN1061579/09.11.2023.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában