Zongoratriós kamarakoncert volt a filharmóniában

Tóth Gábor

Korábban írtuk már, milyen nagy öröm, hogy a filharmónia idén ősszel egészen intenzíven igyekszik hétről hétre felkarolni a kamarazenét – még ha most nagyjából csak félszázan voltak is a nézőtéren, reménykedjünk, hogy talán előbb-utóbb lesz több érdeklődő. A mostani trió-koncert jó példa volt arra, hogyan kell kulturáltan, pontos egymásra figyeléssel, a szakmát behatóan ismerve, minőséggel, stabilan együtt muzsikálni. Nem voltak nagyszabású művek a kedden elhangzott repertoáron (nem is könnyű erre a specifikus formációra darabokat felkutatni), de azért akadtak stilisztikai és technikai kihívások, főként a zongora kvázi-korrepetitori irányadó szerepkörét emelnénk itt ki.

Egy előzetesben korábban már bemutattuk a fellépőket egy-egy mondatban, dokumentálás végett megtesszük újra. Rafael Butaru a bukaresti Enescu-filharmonikusok fiatal koncertmestere, valamint a bukaresti operában is ugyane pozíciót tölti be (igaz, ott három koncertmester is váltja egymást). Andrada Ciupeiu a Nagyváradi Egyetem zeneművészeti karának adjunktusa és a nagyváradi filharmónia zenekarának tagja. Cristiana Mihart a bukaresti zeneakadémia, majd a brüsszeli konzervatórium végzettje, jelenleg a bukaresti zeneművészeti egyetemen doktorál, Dana Borșan tanítványa – csak egy gondolat erejéig hadd említsük meg (régebbiek még emlékezhetnek rá), hogy a kiváló zongoraművésznő, Dana Borșan egykor a váradi filharmónia alkalmazott szólistája volt, amikor (a '80-as években) még létezett itt ilyen kulcspozíció.

Visszatérve a nem túl nagy zenei mérföldkövekből, de mindenképp kuriózumokból álló műsorra, azért soroljuk mit hallhattunk, főként mivel a koncert műsorfüzetének címlistája részben hibás és hiányos (pl. opusszámok) volt, másrészt a műsor második felét tekintve téves sorrendű. Jean-Marie Leclair op. 3-as hatos sorozatából (1730) a no. 5-ös, e-moll két hegedűs szonáta szólt elsőként, itt mindjárt érződött Butaru historikus zenei előképzettsége is, de csak diszkrét arányítással Ciupeiu játékához, vélhetően megegyezéses közös nevezőre hozva. Eleinte kissé óvatos, de végső soron tiszta munka volt. A francia romantika képviselője, Charles Auguste de Bériot következett, szintén kéthegedűs darab, az op. 57-es Duo concertante (1840 k.) hármas sorozatából az utolsó, no. 3. Ezt követően megérkezett a zongorista is a színpadra és a koncert címéhez méltóan (Recital Trio) immár a triók vették át a szerepet. Darius Milhaud egy ifjúkori munkáját hallhattuk, melyben korai stílusa még viszonylag egyen-neoklasszikusnak mondható, inkább hasonlít Poulenc zenéjére, mint Milhaud későbbi önmagára, az op. 15-ös Szonáta két hegedűre és zongorára (1914) szólalt meg. Eztán jött a sorrendváltozás a nyomtatott műsorhoz képest, Edward Elgar Szerelmi üdvözlet (1888) c. népszerűjét hallhattuk kellemes lazítás, avagy intermezzóként, trió-adaptációban. Eztán egy szellemesen-kontrasztosan váltakozó stílusvilágú Igor Frolov-darab jött, Divertimento két hegedűre és zongorára (1979), melyben a preklasszikus és a jazzes elemek köszöntek rá egymásra váratlan humorral, nyújtott dallamritmizálású szvinges meglepetésekkel. Végezetül Dmitrij Sosztakovics következett, meglepő módon olyan görcstelen arcai, amin némi szalonmelankóliás keserédes mosoly is akadt. A könnyedebb hangvételű Öt darab két hegedűre és zongorára valójában egy szovjet-örmény kortársa, Levon Atovmian összeállítása, trióadaptációja. Akad itt sorrendben Sosztakovicstól filmzenei miniatúra (Bögöly/Prelúdium), színpadi zene (Emberi színjáték, Balzac/Gavotte és Elégia), Valcer, mely vélhetően saját Atovmian-szerzemény, végül pedig balettzene (A tiszta vizű patak/Polka). Ráadást nem adtak a kamarazenészek. A trió ugyane műsort november 17-én a brassói filharmóniában is játssza.