2023.12.22. 08:57
Javítana a biharpüspökiek életkörülményein az Erdélyi Magyar Szövetség
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyi szervezetének három javaslatát is meg fogják valósítani a nagyváradi részvételi költségvetés keretében. Az eredményeket sajtótájékoztatón értékelték.
P. Nagy Noémi
Habinyák István, az EMSZ Bihar megyei elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón mindenek előtt a székelyudvarhelyi tragédia kapcsán részvétét fejezte ki az elhunyt fiatal családjának, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sérülteknek. Az idei részvételi költségvetés eredményeivel kapcsolatban elmondta, hogy a váradi polgármesteri hivatal december 20-án hirdette ki a végleges eredményeket: ezek alapján az EMSZ három projektjét is meg fogják valósítani. A 17 nyertes projekt közül az új Petőfi-szobor ötlete kapta a legtöbb voksot, az ötödik helyen pedig holtversenyben végzett a szervezet másik két projektje: ivókutakat létesítenek a város forgalmasabb pontjain, a turisztikai látványosságoknál és a parkoknál, továbbá pirossal kiemelt zebrákat hoznak létre a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium hátsó bejáratánál és az evangélikus óvoda előtt.
A szavazással kapcsolatban Habinyák István elmondta, hogy idén kevesebben mentek el a jelenléti szavazásokra, mint tavaly, a tíz találkozó alkalmával összesen 107-en adták le voksukat valamelyik projektre. „Viszont öröm számunkra, hogy a megjelentek kétharmada az EMSZ terveire szavazott. A 70 szavazat közül 20 érkezett még a Petőfi-szoborra, és 25-25 az ivókutakra és a zebrákra” – tette hozzá Habinyák. A találkozókon az önkormányzat képviselői mellett jelen voltak az EMSZ képviselői is, és a projektek bemutatását követően a lakosok is elmondhatták problémáikat, észrevételeiket. Biharpüspökiben nagyon sok javaslat érkezett, hogy hogyan lehetne javítani az életkörülményeken. „Mi feljegyeztük ezeket a problémákat és szeretnénk foglalkozni ezekkel” – hangsúlyozta Habinyák. Az utóbbi évtizedekben Biharpüspöki problémái nagyon háttérbe szorultak, ezért szeretnének kiemelten odafigyelni rájuk – fogalmazott. A projektek megvalósításával kapcsolatban elhangzott, hogy körülbelül másfél év el kell teljen, míg egy-egy projektet valóban elkészül. „Köszönjük azoknak a lakosoknak, akik valamilyen formában szavaztak a magyar vonatkozású projektjeinkre, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy városunkat szebbé és biztonságosabbá tegyük. Fontos az, hogy megmutassuk, hogy van magyar jelenlét és jövő Nagyváradon” – mondta el végezetül Habinyák István.
Az adventi és karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó eseményeket Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nagyváradi elnöke ismertette. Idén már hetedik alkalommal szervezték meg a közös adventi gyertyagyújtást, és már csak a szeretetet jelképező negyedik gyertyát kell meggyújtani az adventi koszorún. Mivel idén a várakozási időszak negyedik vasárnapja egybeesik a szentestével, ezért rendkívüli módon szombaton, december 23-án 17 órakor gyújtják meg a nagyváradi Szent László templom mellett felállított koszorú negyedik gyertyáját. Ezen az alkalmon Kardos József, a nagyváradi unitárius egyházközség lelkipásztora végzi az igei szolgálatot. Az unitárius egyházközség kórusának előadását követően a résztvevők közös karácsonyi énekléssel hangolódnak majd az ünnepekre. „Arra kérünk mindenkit, hogy ezeknek a gyertyáknak a fényét fogadják be a szívükbe, vigyék haza és adják tovább, hogy a fényesség, a világosság győzedelmeskedjen. Adjunk hálát, hogy békében készülhetünk karácsony szent ünnepére” – mondta el Moldován Gellért Lajos. Ezzel nem ér véget az ünnepi események sora: karácsony első napján, december 25-én 16 órától újra meghívnak mindenkit az adventi koszorúhoz közös karácsonyi éneklésre.