Könyvbemutató: Rongyosan az Isten előtt

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Böcskei László megyés püspök köszöntötte, kiemelten a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárait. Felidézte, hogy együtt szoktak haladni az előkészületek útján, kilépve a hétköznapok szürkeségéből és ráhangolódva arra a pillanatra, amit az örömhír meghirdetésének szoktak nevezni. Ez az alkalom azonban kicsit más, hiszen egy vértanú lelkipásztor sorsa bontakozik ki. A főpásztor arra is felhívta a figyelmet: 800 éve annak, hogy Assisi Szent Ferenc élő betlehemet állított Greccióban, s a mi életünkben is ott kell legyen a vágy, hogy megmutassuk Isten hozzánk lehajló szeretetét.

A nagyváradi származású Kuzmányi István állandó diakónus, főszerkesztő felelevenítette, hogy valamikor a rendszerváltozás után hallott először Györgypál Albertről – Matos Ferenc és Fedorek Imre plébánosok papi ideálként emlegették őt. A 152 oldalas, több mint 80 színes képet tartalmazó könyvvel tehát szeretett volna „valamit visszaadni Váradnak”. A tudományos ígényességgel megírt, életrajzi típusú könyvnek a stílusa közérthető. Érdekes, hogy „Berci atyának” – ahogyan szólították őt – az élete a környékbeli magyar történelem lenyomata. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén, az ősi Csanádi Egyházmegyében, a Torontál vármegyei Melencén született, Nagybecskerek mellett, egy olyan faluban, ahol a magyarok és a katolikusok kisebbségben voltak. Györgypál Albert valószínűleg napjaink egyik influenszere lenne, ha most élne, hiszen tudatosan készített fényképfelvételeket, amerre járt, s rövid jegyzeteket írt melléjük. Ahol élt, ott pezsgett az élet, ő pedig „minden helyzetben jelen volt”, és szolgált az ukrajnai fronton is. Érdekes, hogy tulajdonképpen nem azért ítélték el, mert magyar volt vagy pap, hanem a „tollvonásaiért”. Cikkeket írt ugyanis a Magyar Lapok napilapba Mit láttam Oroszországban? címmel, melyekben utalt a „szovjet-paradicsom” megtévesztő ideológiájának következményeire, említést téve az emberek éhezéséről, a munkás-paraszti réteg kizsákmányoklásáról és a lesújtó közállapotokról. Így tulajdonképpen bátran nevezhető a váradi egyházmegye Szacsvayjának, magyarázta Kuzmányi István. Hozzátette: ha pedig ezekben a napokban úgy reklámozzák Váradot, mint A jó cselekedetek városát, akkor Berci atya A jó tettek embere volt.
Serfőző Levente azt mondta, kettős késztetés miatt írt könyvet Györgypál Albertről: egyrészt motiválta a fiatal pap példája, másfelől azok a közös szálak, melyek összekötik az életüket. Ilyen volt a csanádi és a váradi egyházmegye, a szegedi szeminárium, a Várad iránt érzett szeretet és tisztelet, az olaszi temető, ahová Berci atyát temették, az ifjúság szeretete, a katekéta és nevelői hivatás. „Volt egyszer egy ember, akit megszólított az Isten, ő igent mondott, s mindvégig komolyan vette a hivatását. Tíz éven át szinte haláláig az Úr szőlőjének fáradhatatlan munkása maradt. 1944 decemberétől kilenc hónapon keresztül a váradi várbörtönben raboskodott. Romló egészségi állapota miatt kiengedték, majd 1947. július 19-én az elszenvedett kínzások következtében elhunyt. Györgypál Albert 33 évig, tíz évnyi papi szolgálatával együtt teljes életét élt” – fogalmazott Serfőző Levente.
Szóba került az is, hogy a könyvbemutatót december 15-én tartották, és 1944-ben Berci atya éppen december 15-én este ajánlotta fel életét a Szent László menedékházban áldozatul az egyházért, hogy megmeneküljön a kommunista attrocitások nyomása alól. És az ezt követő éjszakán tartóztatták le. A kutatásban nagy segítségére volt Serfőző Leventének Kissné Csaba Ilona, aki Györgypál Albert unokahúgaként a rendelkezésére bocsátotta a családi fotóalbumot, Fodor József általános helynök, dr. Nagy Mihály Zoltán történész-főlevéltáros és Brassó Imre Albert, aki Berci atya személyét ismertette meg a szerzővel, illetve a már általa feldolgozott adatokat átadta neki. A könyv címe pedig azért lett az, ami, mert Györgypál Albert halála után az egyik vincés nővér azt mondta: „Szegény olyan rongyosan ment a másvilágra, mert mindenki vágott egy darabot a ruhájából, a reverendájából (ereklyének).”