Térrendezés

2024.05.28. 17:00

Lassan elkészül a parti sétány

Augusztusig be kell fejezni a nagyváradi Kossuth (Independentei) utcai térrendezést, beleértve a Körös-parti sétányt is.

Lassan elkészül a parti sétány

Fotó: Alexandru Nițescu

Közel tíz éven át tartó munka után lassan befejeződik Nagyvárad belvárosának talán leghosszabb ideig zajló munkálata, a Kossuth utcai mélygarázs megépítése, majd a térrendezés, illetve a Sebes Körös-parti sétány megépítése. A munkálatok kivitelezője a Construcții Bihor cég, mely 18,6 millió lejből dolgozik. A kétszáz méter hosszú parti sétány különlegessége az, hogy a burkolat aranyszínű gránitból van, és hasonló burkolatot kap a másik parton a Szent László híd alatt épülő sétány is – jelezte Florin Birta polgármester. A Kossuth utcai munkálatok egyébként 2015-ben kezdődtek el a mélygarázzsal, ami csak 2020-ra készült el. Ezt követően a mélygarázs fölötti terület, valamint a folyó bal partjának a rendezésével folytatódott az építkezés. A Körösök Vízügyi Igazgatósága megerősítette a partot, kialakított egy támfalat és egy lejárót a Szent László híd mellett, valamint egy félkör alakú terecskét a Körös-parton. Miután az igazgatóság 2022-ben befejezte a maga munkálatait, a polgármesteri hivatal nekifogott a térrendezéshez. A mélygarázs fölötti teret porfirkővel és aranyszínű gránittal burkolták és fákat ültettek el a közút, valamint a zsinagóga mellett. Jelenleg dolgoznak a mélygarázs bejárata fölé kerülő kiállítótéren, amelyen vízesést is kialakítanak majd.

Nem egyforma

Ugyanakkor dolgoznak még a parti sétányon, amelyet már szintén aranyszínű gránittal burkoltak. Ugyanilyen burkolóanyagot használtak a Fekete Sas palota passzázsában, a Körös áruház előtti téren és a Kapucinus (Traian Moșoiu) utca járdaszegélyein is. A burkolóanyag érdekessége, hogy változó rózsaszín-narancssárga színárnyalatú, így nem egységesen egyszínű az a terület. Az előzetes tervekből nem derült ki, hogy ilyen színű lesz, inkább krémszínűnek volt feltüntetve a térburkolás. Florin Birta polgármester ennek kapcsán a Bihoreanulnak elmondta, hogy a látványtervek csak nagy általánosságban mutatják meg a terület kinézetét, illetve egy összképet próbálnak adni, de a részletkérdéseket nem tárják fel. „Mi már a kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy arany gránitot fogunk használni” – fogalmazott az elöljáró. 

A vártnál sokkal rikítóbb partszakasz másik sajátossága, hogy erősen elüt az összes többi parti sétánytól, amelyet az utóbbi években a Sebes-Körös partján kiépítettek. Az új sétány a Garasos hídnál csatlakozik az ott már meglévő téglaszínű betonsétányhoz, míg a Baross (Dacia) hídon túl aszfaltozott parti sétány van, amelyet nagy fehér betontömbök szegélyeznek. A Szent László hídnak a városháza felőli oldalán a bal parti sétány szintén különbözik a többitől, hiszen porfir és gránit kő takarja a sétányt, a korlátok feketére festett vasból vannak, míg a jobb parton téglaszínű betonburkolat van, és a sétányt virágtartónak szánt, de virágok nélküli nagy fehér betontömbök szegélyezik, mint amilyenek a Baross híd utáni partszakaszon is vannak. Egyébiránt a Sebes-Körös jobb partján zajló munkálatok során szintén aranyszínű gránittal fogják burkolni a parti sétányt, ami a Szent László híd alatt köti majd össze a híd két oldalán lévő partszakaszokat. A szakaszokban és részletekben megépített parti sétányok kinézete tehát meglehetősen sokféle, ezen akar változtatni majd az önkormányzat. „Nagyvárad már több mint egy évtizede építi a parti sétányokat a lehívott anyagi források függvényében. A jövőben valószínűleg a régi sétányok felújításán fogunk dolgozni, és olyanokká alakítjuk majd át azokat, mint amilyeneket most építünk” – mondta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában