2024.06.07. 08:54
A HolnapUtán Fesztivál kiegészítő programjai
BN-összeállítás
Június 10–16. között kerül sor a Szigligeti Színház HolnapUtán Fesztiváljának 12. kiadására. A programban a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak, illetve a házigazda produkciói mellett a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a budapesti színművészeti egyetemek előadásai és off-programok is szerepelnek. Az esemény a már megszokott évadzáró gálával zárul, ahol szakmai zsűri díjazza a színészeket.
Június 10–15. között a Szigligeti Színház páholyzsebében Breteanu Cristina díszlet- és jelmeztervező ruhakiállítása fogja díszíteni a színházat. A Secession-a-porter elnevezésű kollekcióban olyan ruhadarabok szerepelnek, amelyeket nagyváradi épületek gyönyörű építészetének díszítőelemei ihlettek – főként a virágmotívumok és természetesen a magyar folklór elemei is. A jól ismert Moskovits-, Stern- és Fekete Sas Palota, a Deutsch-ház és természetesen az Állami Színház emblematikus épülete a szecessziós építészeti stílus öltözékek elegáns formáiban, színeiben és tónusaiban elevenedik meg.
Június 11-én 17 órakor egy kutatás részleteibe tekinthetünk bele a színház páholyelőcsarnokában. "Az elmúlt év végéig volt lehetőség a Szigligeti Színház kérdőívét kitölteni. A kérdőív széleskörű, hiszen a kérdések nemcsak színházlátogatási, hanem egyéb kulturális preferenciákra is vonatkoztak, és bárki válaszolhatott azokra. Így most olyan emberek véleményét is számításba vesszük, akik egyébként nem járnak színházba. A cél tehát megismerni a potenciális közönség profilját" – olvasható a színház közleményében. A felmérés eredményeit szakmai bizottság értékeli ki, amelynek tagjai: dr. János Szabolcs filológus, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, dr. Plainer Zsuzsa kulturális antropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, illetve dr. Sántha Ágnes szociológus, a Sapientia EMTE oktatója. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/WtUznJ9NoPqRQAwe6.
Szintén június 11-én 22.30 órakor kezdetét veszi a Fiatal nagyváradi tehetségek bemutatása címet viselő koncert- és bulisorozat a Lokál rendezvénytermében. A nyitózenekar a Haverock négytagú együttes lesz, melynek tagjai Gál Zoltán, Márkus Zoltán, Kis Adrien és Bruncsák Mátyás.
Június 13-án 22.30 órától a Lokál rendezvénytermében Páczkán Dániel, nagyváradi fiatal adys diákok körében népszerű Retró-Metró bulija újabb megállót megy. Június 14-én 20.30 órakor Szatmári Loretta, nagyváradi születésű fiatal tehetség koncertjén vehet részt a közönség. A Cardboard Mind illetve a Wrepperz énekeseként hallhattak eddig róla, most viszont nem saját, hanem a kedvenc dalainak az "egyszálgitáros" feldolgozásait hallhatják majd tőle.
Június 15-én szintén 20.30 órakor a sorozat zárókoncertjeként Drimba Cristinát hallhatjuk a Lokál rendezvénytermében. Cristina 18 éves, nagyjából 6 éve kezdett el gitározni. 2020-ban a magyarországi Fülesbagoly tehetségkutatón különdíjat nyert, mely során felléphetett a debreceni Campus fesztiválon.
A HolnapUtán Fesztivál programjáról bővebb információkat tudhatnak meg a www.holnaputan.szigligeti.ro honlapon.