2024.06.04. 12:54
Elindult az első varsói járat
A Nagyváradi Nemzetközi Repülőtéren hétfő délután háromnegyed ötkor szállt le a LOT lengyel légitársaság Varsó–Nagyvárad járata, majd 17.40-kor a gép elindult Varsó felé. Ezzel a járattal várhatóan új korszak kezdődik a váradi reptér életében.
Forrás: Bihar Megyei Tanács
BN-összeállítás
A LOT gépét kis ünnepség keretében fogadták hétfőn a nagyváradi repülőtéren – írja beszámolójában a Bihar Megyei Tanács, amely kiemeli, hogy a Nagyvárad–Varsó járat létrejöttével a váradi, Bihar megyei utasoknak további nyolcvan úti cél áll mostantól a rendelkezésükre. „A közelmúltban a repülőtéri infrastruktúrába történt beruházások – nevezetesen az új utasterminál, a kifutópálya meghosszabbítása, a teherforgalmi terminál – nyomán megyénk ma nagyon jó feltételekkel rendelkezik az Európával és a világ többi részével való összeköttetéshez. Meggyőződésünk szerint az elkövetkező időszakban további jó hírekkel fogunk szolgálni. Köszönjük a LOT-nak, hogy partnerséget kötött velünk, ez a kezdeti lépés legyen példa más vállalatok számára is” – idézi a közlemény Mircea Mălannak, a megyei tanács alelnökének a szavait. Florin Birta, Nagyvárad polgármestere pedig a következőket mondta az ünnepségen: „Polgármesterként nagy öröm a számomra, hogy Nagyvárad közvetlenül kapcsolódhat a világ többi részéhez. Ez a Bihar Megyei Tanács és a váradi önkormányzat közötti partnerség eredménye, és mint minden projektben, most is látható, hogy ha a két intézmény együttműködik, akkor a dolgok megvalósulnak”.
A LOT Polish Airlines heti négy oda-vissza járatot működtet Nagyvárad és Varsó között, minden hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. Ez a légi összeköttetés új gazdasági és turisztikai lehetőségeket nyit meg Románia és Lengyelország között, mivel a varsói repülőtér Közép- és Kelet-Európa legnagyobb légi csomópontja, amely más európai, egyesült államokbeli, kanadai és ázsiai célállomásokkal is összeköttetést biztosít, emeli ki közleményében a megyei tanács. „Nagyvárad immár a harmadik repülőtér Romániában, amelyet a LOT Polish Airlines kiszolgál. Az új összeköttetés nemcsak egy újabb lehetőség az utazni akarók számára, de a bihari régió gazdasági és turisztikai kapcsolatainak fejlesztését is szolgálja. A Nagyváradról utazók nemcsak Varsó és Lengyelország varázsát fedezhetik fel, hanem járathálózatunknak köszönhetően több mint 80 európai, észak-amerikai és ázsiai városba is eljuthatnak” – idézi a közlemény Michal Fijolnak, a LOT Polish Airlines elnökének a szavait.