Színház az egész Nagyvárad

Pap István

A váradi Mária Királyné Színház és a bukaresti Metropolisz Színház előadásaival kezdődött szombaton a IX. Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál, ami vasárnap délelőtt könyvbemutatóval, este pedig két újabb előadással folytatódott. A versenyprogram keretében a bukaresti Művész Színház előadását (Ki ölte meg apát?) lehetett látni a Transilvania Stúdióban, a házigazda váradi román színház pedig A kölyök című előadását mutatta be a színházban. A Charlie Chaplin életét megidéző előadás egy román–magyar koprodukció, hiszen a váradi román társulat színészei által eljátszott darabot Halasi Imre rendezte Pozsgay Zsolt szövege alapján, a verseket Bradányi Iván írta, a zeneszerző Nagy Tibor. A Daniel Vulcu főszereplésével színpadra vitt musical nagy sikert aratott.

Nincstelenek

Az események hétfőn pörögtek fel igazán, amikor nem kevesebb, mint négy előadás zajlott le a városban. Délután öt órától a debreceni Csokonai Színház mutatta be Borbély Szilárd Nincstelenek című regényéből készült drámáját. A megrázó erejű regényből Botos Bálint rendezett szintén megrázó előadást. A színpadi alkotásban a falu mint fojtogató börtön jelenik meg, ahol mindenki szemmel tart mindenkit, és mindenkit kiközösítenek, aki bármilyen mértékben is különbnek bizonyul a többieknél. Ebben az előadásban a testi és a lelki nyomor egymásból táplálkozó szörnyűségek, melyek kioltják az emberség írmagját is a zord és zárt közösség tagjaiból. A rabságot a színpadteret körülvevő drótkerítés érzékelteti, a testi és lelki szegénység a szereplők egyforma, szürke zsákvászonszerű ruháiból és vulgáris vad beszédükből sugárzik. Az előadásban a faluba kivetett család mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Múltjuk miatt, amikor jól ment soruk, nem tudnak beilleszkedni a zárt közösségbe, noha mindenki másnál szegényebbek lettek. 

Az előadásban nemcsak az egyéni nyomorúság, hanem a történelem viszontagságai is felsejlenek: úgy veti ki magából a közösség a horthystának bélyegzett családot, ahogy korábban a zsidókat és a románokat. A lényegében monoton, rövid jelenetek egymásutánjából kibontakozó időfolyamatnak mitikus mélységet ad az emlékezés istennőjének, a darabban katonai egyenruhába öltöztetett Mnémoszünének (Szép Evelin) a szerepeltetése, aki a görög tragédiák Karának szerepét felöltve magyarázza, kommentálja, illetve idézi fel azokat az eseményeket, amelyek némelyike a történelemkönyvekből a közönség számára is ismert lehet. A színészi játék tekintetében a több figurát is alakító Tokai Andreát emelném ki, illetve az Apa szerepében öröm volt felismerni és viszontlátni Pál Hunort, a nagyváradi Szigligeti Színház egykori tagját.

Történelem

Nagy érdeklődéssel vártam a Bydgoszcz Lengyel Színház Elena és Nicolae Ceaușescu utolsó napjai című előadását, melynek szerzője Julia Holewińska, rendezője Wojciech Faruga volt. A Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán berendezett nézőtér közepén lévő játékteret egy hatalmas, földig érő csillár, a gazdagság hivalkodó és giccses jelképe uralta, a színpad műhóval volt leszórva, ez jelezte az időszakot, amikor a darab játszódik. A lengyelek által elképzelt Elena és Nicolae Ceaușescu egészen más típusú figurák, mint amilyennek mi ismertük őket, noha a darabban megjelenik az összes, a diktátor házaspárról és a román kommunizmusról ismert toposz, például az, hogy Elena volt a gonoszabb kettőjük közül. Különösen a cukorkát majszoló, szmokingos, törékeny testalkatú Nicolae Ceaușescu tért el a reális képtől, de ebben az esetben a művészi szabadság nem érte el, legalábbis ebben a közegben a kívánt művészi hatást. A darabban a magukat egyiptomi isteneknek képzelő Elena és Nicole Ceaușescu az utolsó pillanatig tagadják bűneiket, de sorsukat nem kerülhetik el. A lengyelek produkciójával egy időben a versenyszekcióban lépett fel a szatmárnémeti Északi Színház Lehet, hogy álmodsz című darabjával, melyet a nyugati világban az utóbbi években felfedezett Izumi Szuzuki japán sci-fi író írt.

Musical

Este a színházban a bukaresti Stela Popescu Színház mutatta be a John Cameron Mitchell regényéből készült Hedwig and the Angry Inch című musicalvígjátékot, melynek zenéjét Stephen Trask szerezte. Az 1998-ban New Yorkban bemutatott színpadi verzió több díjat is besöpört, a történetből 2001-ben készült film pedig elnyerte a legjobb rendezés díját a Sundance Filmfesztiválon. A furcsa történet a Kelet-Berlinben Hansel néven férfiként született Hedwigről szól, aki beleszeret egy amerikai katonába, de csak akkor tud elmenekülni a kommunista városból, ha hozzámegy a katonához. Ehhez azonban nemi átalakító műtéten kell átessen, ami azonban nem sikerül jól. Aztán Amerikában követjük nyomon Hedwig sorsát, akit a katona elhagy azon a napon, amikor a berlini fal leomlik. Ekkor döbben rá Hedwig arra, hogy áldozata hiábavaló volt. Hedwig rockzenekart alapít és megismerkedik egy fiúval, aki az ő dalait ellopva, őt magát viszont elhagyva épít fel komoly zenei karriert. A mű a nagyon divatos transzgender közegben és szemszögből közelíti meg az egyéni szabadság, a kiszolgáltatottság, a szerelem témáját, de nagyon szimpatikusnak találtam azt, hogy a Răzvan Mazilu rendezésében színre vitt darab nem propagandisztikus módon próbálja a közönséget győzködni és érzékenyíteni, hanem mindvégig megmarad színházi előadásnak, egy ember szenvedéstörténetét mutatja meg sok jó rockzenével, humorral, szabadszájúsággal, lazasággal, de nem mellőzve a filozófiai mélységet sem. A meghökkentő, nem egyszer zavarba ejtő és olykor zavaros történet hajtómotorja Lucian Ionescu, aki Hedwig szerepében egyszerűen lehengerlő, lubickol ebben a sok átváltozást igénylő szerepben és énekhangja is kitűnő, és ugyancsak remek volt a színpadon élőben muzsikáló rockbanda is.