Gyermekbibliahetet és családi napot rendeztek Érkeserűben

D. Mészáros Elek

Szombaton a gyermekbibliahetet lezáró családi napra várták a helyieket, amely istentiszteleti alkalommal vette kezdetét. Oroszi Magda lelkipásztor a Galáciabeliekhez írt levél azon részét választotta alapigéül, amely a közös teher hordozására való fókuszálás mellett a vetés és aratás kettős értelmezését is hangsúlyozta. Mindezt nem véletlenül tette, hisz már ősszel elvetették azokat a magokat a gyülekezeti ház kertjében, amelynek hagyományos módon történő aratására most került sor. 

A kommunista érában lelakott egyházi ingatlant sikerült megmenteniük, gyülekezeti házzá formálták az évek során, majd pedig több száz személy befogadására alkalmas fedett teraszt is toldottak hozzá. Az épület egyik termében erre az alkalomra régi tárgyakból, eszközökből összeállított kiállítást rendeztek be Keserűi értékek otthona címmel. A gyepes udvari részt játszótérré alakították, amely a lelkész soha nem fogyó mosolya mellett a gyermekek oázisává vált. 
 

Ügyes kezű asszonyok egész éjszaka talpon voltak, hogy hajnalra elkészüljön a kemencékben sült kovászos kenyér. A teraszra helyezett keserűi „svédasztalokról” kenyér illat, füstölt szalonna, kolbász, túró, házi zsír illata szált. A finomságok mellé paprika, paradicsom, uborka is előkerült a kertekből. Falatozás közben Nyéki Enikő kántor vezetésével a helyi népdalkórus énekelt, majd pedig kisiskolások keltettek örömet, akik Faur-Kis Angéla és Szkirkánics Edina tanítónő által betanított táncokat és dalokat adtak elő. A szülők, nagyszülők szívét megdobogtató kedvcsináló műsort követően, az éneklő asszonyságokkal az élen fehér gatyás, bő inges aratók vállukon kaszákkal nótázva indultak a kert rejtette lepedőnyi búzaföldre. Eközben akácfák lombja alatt fortyogott az étel, lángnyelvek nyaldosták az üstök oldalát. 

Bár az előző esti vihar jócskán meglazította a talajt, de a hozzáértők megállapították, hogy kezdődhet az aratás. Idős nénik véleményezték a kaszások munkáját, megmondták a „mikéntet és a hogyant”, majd pedig a kévekötéshez használatos kötélfonást is bemutatták. Suhintottak a kaszák, dőlt a búza, asszonyok szedték a „markot”, amit kévékbe kötöttek, majd keresztbe raktak egymásra. A régmúltba merítkező emlékek megkoptak – nem alakult ki egységes vélemény arról, hogy hány kévét is kell egy-egy kupacba rakni. A legvégén kézi cséplésre is sor került, búzaszemek pattantak elő héjházukból. Aprócska gyermekek kis kacorokkal segédkeztek az aratóknak, lelkesen szedték, hordták a maroknyi kalászokat.