2024.10.14. 18:07
Klasszikus és kortárs balettelőadások az IDF-en
Mindkét műfaj szépségeivel megismerkedhettünk a hatodik alkalommal megszervezett Infinite Dance Festival (IDF) keretében. A színvonalas klasszikus és kortárs balettprodukciók izgalmas betekintést nyújtottak a váradiak számára a táncművészet ezen ágazatába.
Forrás: Vigh László Miklós / Szigligeti Színház Nagyvárad
Pikó Stefánia
Az Infinite Dance Festival (IDF) célja idén is az volt, hogy közelebb hozza a közönséget a tánc- és mozgásművészetek különböző ágazataihoz. Az idei, hatodik kiadás a néptánc, a klasszikus balett, a kortárs balett és az utcatánc aktuális irányzatait helyezte előtérbe, a fesztiválon elismert romániai és magyarországi együttesek, valamint feltörekvő fiatal művészek előadásai is szerepeltek. A klasszikus balettet A hattyúk tava képviselte a Nagyszebeni Balettszínház előadásában, a kortárs balettelőadások (Bernardo Alba háza, Bolero, Vadak) pedig a Szegedi Kortárs Balett produkciói.
Klasszikus balett
Október 11-én, pénteken 19 órakor a Szigligeti Színház nagytermében a közönség a Nagyszebeni Balettszínház előadásában láthatta A hattyúk tava című balettklasszikust, amelyet Pjotr Iljics Csajkovszkij írt, és amely a balettirodalom egyik legismertebb és leggyakrabban színpadra vitt műve. Az előadás koreográfiája Andrei Litvinov moldovai koreográfus munkája, aki 2014-ben készítette el a darab adaptációját, a Marius Petipa és Lev Ivanov által alkotott eredeti koreográfiára építve. Koreográfus asszisztensként Aleisha Gardner működött közre az előadásban. A díszletek megalkotása Alin Gavrilă munkáját dicséri, míg a próbákat Aleisha Gardner és Adela Floricioiu vezették.
A szebeniek előadása nagy sikert aratott a váradi közönség körében, ami nem is csoda, hiszen repertoárjuknak ez az egyik legnépszerűbb darabja. Az ismert történet, a táncosok performansza és összességében a látvány igazán szemet gyönyörködtető összhatást alkotott. A kedvencek, akik a legnagyobb tapsot kapták, az Odette és Odile szerepét játszó Ayaka Nagai, illetve a Siegfried herceg szerepébe bújtatott Sayron Pereira voltak. Az előadásnak egyébként különlegessége, hogy Odette és Odile szerepét ugyanaz a táncos kell, hogy alakítsa, ami mindenképp komoly kihívást jelent. A produkció nem mindennapi élményt nyújtott az IDF-en résztvevő váradiaknak, akik, annak ellenére, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes nem erre szakosodott, azért rendszeresen láthatnak ilyen jellegű vendégelőadásokat városunkban a Szigligeti Színház szervezésében.
A Nagyszebeni Balettszínházról érdemes tudni, hogy 2008-ban alakult, kezdetben tíz táncossal, ám azóta negyven fős, nemzetközi társulattá fejlődött. A táncosok Romániából és a világ számos távoli országából érkeztek, mint például Új-Zéland, Ausztrália, Kanada, Spanyolország, Olaszország, az Egyesült Királyság, Japán és Kuba. A Nagyszebeni Balettszínház volt az első romániai együttes, amely nemzetközi táncosokkal dolgozott, és ezt a példát később más hazai balettegyüttesek is követték.
Kortárs balett
A Szegedi Kortárs Balett három, körülbelül 20-20 perces előadást hozott el Nagyváradra. Éles volt a kontraszt a pénteki klasszikus baletthez képest, értendő ez inkább hangulatban, összhatásban, semmint technika terén, hiszen utóbbi kapcsán a laikus néző csak találgatni, ráérezni tud. Az első előadás a Bernarda Alba háza volt, amely egy özvegy és lányai történetét meséli el.
Garcia Lorca műve a spanyol falvakban élő nők drámájaként a társadalmi elnyomást és a boldogságot gátló normák kritikáját fogalmazza meg. A gyászoló özvegy és lányaik története a bezártság, az elfojtott vágyak és a feszültségek dinamikáját tárja fel. Lorca mesterien érzékelteti: akik engednek a hagyományoknak, azok az örök boldogtalanságot vállalják magukra, míg akik lázadni próbálnak és a boldogságra vágynak, végül tragikus sorsra jutnak. A szegediek előadásában a történet lényege azok számára is érthető volt, akik nem ismerték korábban Lorca művét.
Az előadásban Adela szerepét Nier Janka alakította, míg a lányokat Bocsi Petra, Letizia Melchiorre, Diletta Ranuzzi, Diletta Savini és Desirée Bazzani formálták meg. Bernarda karakterét Dusana Héraková játszotta, míg Pepe Romano szerepét Vincze Lotár vitte színre. A zenei kíséretet Manuel de Falla „El amor brujo” című műve adta, a fénytechnikáért Szabó Dániel felelt. A díszlet koncepcióját Tóth Kázmér és Juronics Tamás készítette. A jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, míg a koreográfiát Juronics Tamás alkotta meg.
Egy nemzetközi zenei felmérés, amelyet húsz évvel ezelőtt végeztek, azt mutatta ki, hogy a Bolero hangzásvilága serkenti a legjobban a képzeletet – derül ki az előadás leírásából. A művet Ida Rubinstein táncosnő ihlette, aki 95 évvel ezelőtt bízta meg Ravelt a zenemű megkomponálásával. A koreográfiát Bronyiszlava Nyizsinszka készítette, aki az első női koreográfusnak számít, és a híres Vaclav Nyizsinszkij húga volt. A szegediek által előadott produkciót olyan tehetséges táncosok mutatták be, mint Nier Janka, Letizia Melchiorre, Diletta Ranuzzi, Diletta Savini, Désireé Bazzani, Czár Gergely, Kiss Róbert, Adam Bobák, Vincze Lotár, Francesco Totaro és Miriam Munno. A világítást Szabó Dániel tervezte, míg a jelmezek Bianca Imelda Jeremias alkotásai. A koreográfiát Enrico Morelli jegyzi.
A legizgalmasabb előadást a végére hagyták. A Vadak című produkcióban nem meglepő módon vadembereket láthatunk, akik fenyegető hangulatot árasztó törzsi rítusokat végeznek egy hatalmas ketrecbe zárva. Az izgalmak akkor fokozódtak, amikor kinyílt a ketrec ajtaja – ami egy pillanatra valóban ijesztő hatást keltett –, majd megkezdődött az áldozati tánc, a harc a civilizált ember (Diletta Ranuzzi) és az ösztönlények között (Füzesi Csongor, Letizia Melchiorre, Czár Gergely, Diletta Savini, Désirée Bazzani, Nyeste Adrienn, Kiss Róbert, Nier Janka, Francesco Totaro, Vincze Lotár, Miriam Munno, Giordana Marzocchi). Az előadás koreográfusa ez esetben is Juronics Tamás, munkatársa Czár Gergely. A zenét is meg kell, hogy említsük, hiszen Lázár Dániel Együtt és egyedül című műve a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja.
A meghívottak színvonalas produkciói sikeresen hozzájárultak az IDF szervezője, a Nagyvárad Táncegyüttes céljának az eléréséhez, hiszen amellett, hogy a közönség szórakoztató kikapcsolódásban részesült, sokat is tanulhatott a táncművészetről.