2025.01.06. 15:10
Engedd, hogy rád találjon Isten szeretete!
Dr. Fügedy Anikó Erzsébet tanítónő
Barsi Balázs idézetével kezdeném a bemutatkozásunkat: „A karácsony lényege annak a ténynek az elragadtatott imádása, hogy Isten »befelé« maga a Szeretet, és ezért »kifelé«, a világ felé sem lehet más, mint Szeretet.”
Örülök neki, hogy a mai modern világunkban már van olyan projekt, amely a karácsonyi örömhír terjedését tűzi ki célul. Gyermekkoromban mindig részese voltam a karácsonyi misztériumjátéknak, majd 1987-től szervezője lettem, akkor 75 gyermeket állítottam „színpadra”, sőt, olyan forgatókönyv sem létezett, és szerintem ma sem létezik, amely ennyi személyre legyen megírva. Édesapám amatőr költő-író volt, s mellette lelki ember is, hitét gyakorló keresztény, és ő megoldotta a gondomat, sok-sok szöveget és verset fabrikált a karácsonyi szerephez. Azóta is sokan tanítják meg ilyentájt a verseit, írásait.
Néhány évvel ezelőtt rátaláltam az interneten a SzékelyKapuk-ZöldKapuk név alatt futó Közép-Európai Ökocivilizációs Játékok, illetve a Közép-Európai Humanitárius Betlehemes Játékok projektre, ebből a második rész fogott meg, hiszen az életemet is Istennek ajánlottam. Persze beneveztem az osztályommal, de túl kicsik voltak, hogy bármilyen táborba is elmenjek velük, így pár évig a szokásos módon jelenítettük meg a karácsonyi Kisded születését, illetve emeltük ki várakozásunkat Jézus második eljövetelére. Az idén mindkét projektbe beneveztem az osztályomat, fontosnak tartom a környezetvédelmet is. Természetesen nem szeretném, ha a gyermekek csak azért vennének részt a misztériumjátékban, mert valamit elvárnak tőle, hacsak nem Jézus mélyebb szeretetének megtapasztalását. Novemberben már olvasópróbákat tartottam és kiválogattam olyan ősi dallamokat, énekszövegeket, szövegeket, amelyek a XII–XIII. századból valók, amelyeket a nagyszüleimtől tanultam. Csak furulyát, csörgőket használtam, illetve a gyermekek nagy részét népviseletbe öltöztettem tájegységünknek megfelelően (a kékfestő népviselet jellemző az Érmellék magyarlakta vidékein).
Első fellépésünk a Horváth János Elméleti Líceum I. A osztályában, Almási Judit tanítónő osztályában volt 2024.12.02-án. Mikulás napján a városi könyvtárba látogattunk el, amelynek a művelődési ház ad otthont, amíg a könyvtár épületének a renoválása befejeződik. A könyvtárosnő, Almási Judit-Eszter, valamint a kultúrház igazgatója nagy örömmel fogadott bennünket. December 11-én Csillagénekeseink a Szent Antal Idősek Napközi Otthonában hirdették az örömhírt, együtt énekeltek az idős, beteg lakókkal, majd egy általuk készített üdvözlőlappal kívántak áldott ünnepeket. Az otthon alkalmazottai meglepetésekkel készültek a gyermekek számára. December 12-én a kedves óvó nénik (Pușcas Gréta, Kiss Beáta, Buzás Ildikó, Mózes Katalin, Bárdi Gyöngyike, Posszert Mónika) hívtak meg minket a Napsugár óvodába, hogy a kis óvodásoknak is adjuk elő a misztériumjátékot. A kicsik együtt énekelték velünk azokat az énekeket, amelyeket ők is tudtak, sőt ezen az előadáson a csörgőket és a ritmusbotokat átadtuk az ovisok kezébe. Itt egy csodás adventi kopogtatót kaptunk ajándékba. December 13-án a Horváth János Társaság meghívására a társaság székhelyén léptünk fel és hirdettük az örömhírt. Néhány dallamot a társaság tagjai is velünk együtt énekeltek. Nagy örömmel fogadtak bennünket.
December 15-én a művelődési ház nagyszínpadán 500 néző előtt szerepeltünk. Ez egy többnyelvű előadás volt, minden nemzetiség a maga kultúráját hozta magával népviseletben, énekben, hangszerben, táncban. Bemutatta mindegyik, hogyan készülnek karácsonyra. Román, magyar és szlovák nemzetiségű csoportok sorakoztak fel. Mi a betlehemesünkkel léptünk színpadra, hatalmas sikert aratva. Ezen az előadáson Deák Andrea tanítónő kisdiákjai is bekapcsolódtak misztériumjátékunkba.
December 17-én a szülők és nagyszülők a mi kis osztályunkban, családias környezetben, betlehemi háttérrel tekinthették meg az előadásunkat. Itt egy hat hónapos kisbaba gőgicsélése tette még elérhetőbbé, még közeibbé Jézus születésének történetét. December 18-án kétszer adtuk elő a betlehemest: 11 órakor az iskolánk hátrányos helyzetben lévő gyermekeinek a Mosolygós karácsony keretében, Deák Andrea kolléganőnk szervezésében, majd 14 órától az ünnepi tanári értekezleten, három nyelven énekelték a gyermekek: „Krisztus megszületett!”
December 19-én a polgármesteri hivatal meghívásának tettünk eleget, ahol a polgármester és a tanácsosok hallhatták a gyermekek ajkáról a csodálatos hírt: Jézus megszületett. December 22-én a karácsonyi vásárban lévő kőszínpadon, sok-sok néző előtt léptek fel a csillagénekesek, és harsogták: „Jöjj, el, jöjj, el, Üdvözítő, / Beteljesült már az idő…”
Néhány gyermek a templomban is fellépett karácsony ünnepén, amely misztériumjátékot Nyírő Szabolcs, illetve Bordás Mária hitoktatók állították össze.
A hozadéka ezeknek az előadásoknak: közelebb kerültünk a Megváltóhoz, a gyermekek szünetben is dúdolták a dallamokat, megtanultak több mint tíz ősi éneket, ezáltal átörökítettük a következő generációnak, hosszas teológiai beszélgetések, hiszen nem minden szót értettek, mivel ízes magyar nyelven voltak írva, ezeknek az értelmét is el kellett magyarázni. Az evangelizáció volt a fő cél, hiszen körülbelül 1000 ember előtt keltettük életre a Biblia szavait és hívtuk őket, hogy fogadják be szívükbe, lelkükbe a Megváltót és így ünnepeljék a karácsonyt.
A megfogalmazott üzenetünk: Engedd, hogy rád találjon Isten szeretete!
Áldott, boldog új évet kíván lelkes csapatunk cikkünk olvasóinak!