Érmelléki tisztelgés elesett hőseink előtt

Reggel tíz órára mintegy harminc ember gyűlt össze az emlékműnél. Az anyaországból is érkezett egy kis csoport, vitéz Almási Sándor vezetésével, aki a nyírmártonfalvi Kék-Nefelejcs Egyesület elnöke. Elöljáróban Kovács István köszöntötte az egybegyűlteket. Beszélt a kezdeményezés fontosságáról, kiemelve, hogy azoknak a tette, neve sosem mehet feledésbe, akik hazájukért, a nemzet szabadságáért, és a jövőnkért készek voltak életüket is feláldozni.

"Ezek az emberek nem csupán katonák voltak - apák, anyák, testvérek és barátok, akik a legdrágábbat, az életüket adták a jövő reményéért. A hála és a soha nem lankadó nemzeti érzés méltó kifejezésével kell őrájuk tekinteni. Emlékezünk nem csak gyászunkkal, hanem azzal a felelőséggel is, hogy értékeljük és megőrizzük mindazt, amiért harcoltak. Hajtsunk fejet azok előtt, akik már nem lehetnek közöttünk, mert minden áldozat egy üzenetet hagyott ránk: soha ne felejtsük el, hogy a békéért folytatott küzdelem mindannyiunk felelőssége! Gyújtsunk hát gyertyát az emlékükre!", fogalmazott.

Majd Lupsa János énekelt az alkalomhoz illő régi katonadalt. Aztán a helyi főgimnázium jeles tanulója, Belényesi Lilla szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét. A szavalat után Karsai Attila polgármester kapott szót, aki méltatta az immár hagyománnyá vált rendezvény jelentőségét, kiemelve a mihályfalvi polgárok kegyeletteljes viszonyulását a hősi áldozatokhoz. (Az emlékmű márványtábláin mintegy 147 mihályfalvi kötődésű elesett neve szerepel, akik a két világháborúban áldozták életüket.)

A béke és a szuverenitás megőrzése

Szilágyi Ferenc Hubart rövid történelmi áttekintést adott, elmondva, hogy mik is voltak az okai, előzményei a hatalmas emberáldozatot követelő harci eseményeknek. Beszélt a Kárpát-medence földrajzi adottságairól, amelyek olykor segítségére voltak a népünknek a honvédő harcokban, aztán megemlítette azokat a demográfiai és etnikai változásokat, amelyek végül is kedvezőtlenül befolyásolták   nemzeti sorsunk alakulását. Kiemelte, hogy a középkori honvédő háborúk helyét az újkorban a más népek által ránk erőszakolt háborúk váltották fel, többnyire idegen érdekekért. Igen sokszor az egyenlőtlen erőviszonyok pecsételték meg kis nemzetünk sorsát. Trianon az ország feldarabolását hozta, és egyik közvetett okozója volt annak is, hogy belesodródtunk a második világháborúba, ahol a doni katasztrófa volt a legsúlyosabb áldozatot követelő történelmi esemény, és szinte nincs olyan magyar család, aki valamilyen szinten ne lett volna abban érintett. Zárógondolatként két igen fontos következtetésre figyelmeztetett: a célunk nem lehet más, csak a béke és a szuverenitás megőrzése, hiszen az biztosítja a demográfiai egyensúly helyreállítását és a gazdalági fellendülést. Kiemelte a nemzeti összefogás szükségességét az egyéni érdekek érvényesítése és a megosztó pártoskodás helyett. Záróakkordként felolvasta két versét, amelyek ezeket a gondolatokat öntötték lírai formába.

A továbbiakban a helyi gimnázium tanulói, Bakai Boróka és Bogos Jázmin szavalták el Szilágyi Ferenc Hubart Ébredj Magyar! című költeményét. Felkészítő tanáruk Fele Sütő Timea volt. Aztán újra Lupsa János énekelt, majd nagytiszteletű Darabont Tibor református lelkész olvasott fel egy igét, illetve adta áldását a rendezvényre. Majd mécseseket gyújtottak a hősök tiszteletére és elhelyezték a kegyelet koszorúját.

Zarándoklatra indultak

Csoportos fotózkodás után nótaszóval indult zarándoktúrára egy kisebb csapat. Első megálló a szomszédos Érsemjénben volt, ahol szintén tartottak egy rövid megemlékezést. A rendezvény egyetlen női résztvevője Kovács Ilona volt, aki bevállalta a hosszú és fáradságos gyalogtúrát is, amit a lelkes kis csoport néhol nem az aszfalton, hanem rövidítve a hepehupás mezei szántáson tett meg. Érsemjénben a református lelkipásztor, Simándi Márta és a főgondnok várta őket az emlékműnél, ahol Hajdú Levente szavalta el a Kiáltvány című versét. Beszélt Kovács István, áldást mondott a tiszteletes asszony, majd meleg teával és bejglivel kínálták meg a megemlékezőket.

A kis csapat Érkeserű felé folytatta útját. A falu előtti pincesoron a helyi gazdákkal találkoztak. Rövid közös nótázás után tértek be a falu gyönyörű templomába, ahol az érkezőket Orosz Magdolna lelkész fogadta a főgondnok és a kántor társaságában. A tiszteletes asszony mondott méltó emlékező beszédet, amit Hajdú Levente szavalata követett. Beszélt még Kovács István, majd mécses gyújtás után a helyiek meleg teával és pogácsával kínálták a vendégeket.

A zarándokút utolsó állomására igyekeztek ami Kiskerekiben volt, ahol az alpolgármester, Szabó Zoltán üdvözölte a csoportot. Az emlékbeszédek után Hajdú Levente itt is, mint az eddigi helyszíneken, elszavalta saját versét. A rendezvény végén szeretetvendégségben volt részük, ami a megtett 23 kilométer után igen jólesett. Miután mindenki megkapta az emléklapot a kis csapat haza indult. Az egész napot betöltő program fizikai fáradságáért a kegyeletteljes megemlékezés nyújtott lelki elégtételt.